faültetés

2021.04.15. 15:19

Törekednek a kecskeméti nagybani piac zöldítésére

Nemrég felújították Kecskeméten a nagybani piac-zsibi Gokart pálya felőli, 6 ezer négyzetméteres vásárlói parkolóját, az elmúlt hetekben pedig sok fát és cserjét elültettek,

Hraskó István

Forrás: Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet

Az Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet közölte, a beavatkozás már nagyon időszerű volt, hiszen minden hétvégén több ezer ember használja az ingyenes parkolót, ami a fokozott igénybevétel miatt az évek során elhasználódott, kigödrösödött. A felújítás során a felületét kiegyengették, majd új murvaréteget kapott.

Emlékeztettek arra is, hogy néhány évvel ezelőtt a Mindszenti körút felőli murvás parkoló is megújult és jelentősen ki is bővült.

A parkolók felújítása mellett a zöldítésre is gondolt a piac, így a forgalom elől elzárt területen két növényszigetet alakítottak ki tujákkal és örökzöld cserjékkel.

Emellett több mint száz facsemetét és cserjét ültettek ki a vásártér több pontján. A fásítás már decemberben elkezdődött, először húsz fát telepítettek a parkoló területén, az „Ültess fát! Tegyük zöldebbé Kecskemétet!„ program keretén belül, amely a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. és a 10 Millió Fa – Kecskemét Egyesület jóvoltából valósult meg, Lévai Jánosné képviselő közreműködésével. Majd tavasszal a „tízmilliófások”, a kecskeméti piac dolgozói és önkéntesek vettek részt a piactér parkosításában.

Fotó: Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában