Nagyon várják már a közelgő terasznyitást a megyei vendéglősök

Amikor elérjük a három és fél millió beoltottat, akkor következhet a könnyítések első köre, melynek része a vendéglátóhelyek teraszainak nyitása. Megkérdeztük az érintetteket arról, hogy hogyan készülnek az újranyitásra.

Munkatársainktól

Hodován László is nagyon várja már a nyitást

Fotó: Bús Csaba

Hodován László, a Kígyósi Csárda és Panzió tulajdonosa munkatársaival együtt már nagyon várja a teraszok nyitását, csakúgy, mint vendégeik.

– Nyolcvanfős teraszunk van, nagyon várjuk, hogy megnyithassuk a vendégeink előtt, akik folyamatosan tartják bennünk a lelket és biztosítanak visszatérésükről – mondta Hodován László.

Az étterem a harmadik hullámban is a környékbeli településekre szállított ki ételt, ez a békeidőben tapasztalható forgalmuknak csupán a 20 százalékát hozta, így havi kettő-­négymillió forintos veszteséget szenvedtek el a zárással.

– Túléltük ezt az időszakot is, de bőven hozzá kellett nyúlnunk a tartalékainkhoz. Minden munkatársunkat megtartottuk, ami nagyban köszönhető a kormány bértámogatásának, ezért tudtunk talpon maradni. Ha nincs a bértámogatás, a vendéglátósok 80 százaléka bezárt volna – mondta az étterem-tulajdonos, aki azt reméli, hogy a nyolcvanfős terasz a normál bevétel 60–70 százalékát jelenti majd, ami elegendő a túléléshez.

Hodován László egy érdekes, de a helyzetből logikusan következő jelenségre is felhívta a figyelmet.

– Néhányan közülünk más szektorban helyezkedtek el, mert nem bíznak a szakmában. Attól tartanak, hogy ősszel a járvány újabb hulláma jöhet, és mindez rámutatott a vendéglátó szektor sérülékenységére, bizonytalanságára – fogalmazott, hozzátéve, hogy a vendéglátás nagy vesztesége a jó szakemberek elvesztése.

Az első időkben óvatosak lesznek az alapanyag-rendelésekkel, mert még továbbra is kiszámíthatatlan a helyzet.

– Szavatossági idővel rendelkező termékekkel dolgozunk, ezért óvatosan vásárolunk és figyeljük, hogy mennyi étel fogy, természetesen ahhoz igazítjuk a rendeléseket. A gyártók is elővigyázatosak, vannak olyan termékek, például bizonyos üdítőitalok, melyekből átmeneti hiány van – mondta Hodován László, aki hozzátette, hogy az elkövetkező hónapokban mintegy 10 százalékos drágulásra lehet számítani az éttermekben, mert a magas euróárfolyam nagyon megdrágítja az importból érkező alapanyagokat.

Hodován László is nagyon várja már a nyitást
Fotó: Bús Csaba

– Nagyon várom, hogy elérjük a 3,5 milliós oltási szintet, és bízom abban, hogy jó idő is lesz. Ha minden igaz, akkor a hét második felében végre működhet a csárda – nyilatkozta a baon.hu-nak Szabó József, az akasztói Halascsárda cégvezetője. Mint mondta, nagy forgalomra számít, mert biztosan szeretnének egy jó halászlét fogyasztani. Betartva az összes óvintézkedést, 11-14 asztal elhelyezésére van lehetőségük a teraszon, így 60-70 vendéget tudnak kiszolgálni. Az üzletember kollégáinak a többségét már beoltották, néhányan várnak még az oltásra.

A cégnél senkit sem kellett elbocsátani, a kormány bértámogatása és a járulékok elengedése nagyon jól jött.

Amint a kormány bejelenti a nyitást, azonnal pucolják a halakat a munkatársak. Kérdésünkre a cégvezető elmondta, az elmúlt öt hónap során az árbevétel mintegy 40 százaléka maradt el a pandémia miatt.

A november óta érvényben lévő járványügyi védelmi intézkedések értelmében a kiskunhalasi Sóstó Csárdában is csak elvitelre és kiszállításra dolgozhatnak, de már nagyon készülnek a teraszuk nyitá­sára.

– Bízunk abban, hogy a hét második felére a kellemes, tavaszi idő is megérkezik az országba, mert a terasz használatához ez elengedhetetlen. Természetesen a kiszállítás és az elvitel ugyanúgy megmarad, így reményeink szerint gazdaságosabb lehet a működésünk – számolt be terveikről Herczeg Nóra, a Sóstó Csárda ügyvezetője, aki hozzátette, hogy az óvintézkedések – mint például a pincérek maszkviselése, a rendszeres kézfertőtlenítés – szigorú betartása mellett a vendéglátás biztonságosabbá tételét segíti az is, hogy

a személyzetük többsége már megkapta a koronavírus elleni védőoltás első adagját.

Mindez azért is fontos, mert nagy roham várható a vendéglátóhelyek teraszainak megnyitásával, hisz a tulajdonosok és a dolgozók mellett a vendégek is tűkön ülve várják, hogy– ahogy Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott – visszakapják régi életük egy darabját.

– Múlt csütörtökön már forródróton jöttek a telefonhívások, vannak is szép számban asztalfoglalások a hétvégére. Ha minden jól megy, a kültéren telt házzal működhetünk. Érződik az embereken, hogy a több hónapnyi bezártság után igazi öröm számukra már egy kávé vagy egy pohár üdítő étteremben történő elfogyasztása is – mondta Herczeg Nóra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában