galériával

2021.04.07. 17:27

Közel két kilométer hosszan újul meg a kisszállási Fő utca

Megújul Kisszállás Fő utcája. A tervek szerint a napokban befejezik a munkálatokat.

Pozsgai Ákos

Közel két kilométer hosszan újul meg a település Fő utcája, az útépítési munkálatok március 16-án kezdődtek és várhatóan a héten be is fejezik.

A felújítás során a régi, töredezett, kátyús útfelületet teljesen felmarták, több száz méter hosszan pedig a falu központi részén lévő szakaszhoz igazítva ki is szélesítik az útpályát, a megfelelő zúzottköves alappal megerősítve, ahol szükséges, a pályaszerkezetet is érintő munkálatok is zajlanak. A teljes útszakasz mentén, a megfelelő csapadékvíz-elvezetés miatt, az árkokat is kitisztítják, illetve új árkokat alakítanak ki és megerősítik az útpadkát.

A húsvéti hosszú hétvége előtt a munka már a kiegyenlítő aszfaltréteg terítésénél tartott, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megbízásával a kivitelezést végző Duna Aszfalt Zrt. tervei szerint ezen a héten elkezdődhet a kopóréteg kialakítása. Az útépítési munkálatok ideje alatt váltakozó irányban, jelzőőrök irányítása mellett halad a forgalom a település központjában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában