Két nap alatt 1400 pedagógust oltottak be a megyei kórházban

A kecskeméti kórházban húsvét előtt csütörtökön és pénteken összesen 1400 pedagógus kapta meg a Pfizer vakcinát – közölte a kórház Facebook oldalán.

Hraskó István

Forrás: Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház

A megye további két kórházában, Kiskunhalason és Baján pedig 1900 köznevelésben dolgozót oltottak be. Úgy tudjuk, fennakadás egyik helyszínen sem volt, és már készülnek a pedagógusok újabb csoportjának oltására.

Közben a kecskeméti tüdőbelgyógyászati osztály – mely jelenleg a koronavírus fertőzött betegek gyógyítását végzi – 500 ezer forint értékű professzionális fonendoszkópokat kapott a Nissin Foods Kft. jóvoltából. Az eszközök mellett, az intézmény Covid-ellátásában dolgozók részére több raklapnyi levest ajánlott fel a cég.

A Nissin Foods Kft. képviseletében Aya Kurata a vállalat igazgatója, Gyarmati Katalin HR manager, és Illés Péter sales manager volt jelen a jelképes átadáson. A vállalat igazgatója méltatta az intézmény dolgozóinak áldozatos munkáját, és köszönetet mondott helytállásukért.

Dr. Bozóky István, a Tüdőbelgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa elmondta, hogy nagy segítséget jelent a támogatás a COVID ellátásban dolgozóknak, hiszen a folyamatos fertőtlenítés miatt az ott használatban lévő fonendoszkópokat gyakrabban kell cserélniük.

Dr. Horváth Zsolt orvosigazgató az intézmény és a Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány nevében emléklap átadásával köszönte meg az adományozók segítő támogatását – közölte a kórház Facebook oldalán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában