segítségnyújtás

2021.04.25. 11:30

Indul a felzárkóztatási program Kalocsán

Hetvenötmillió forintból segítik a hátrányos helyzetűeket Kalocsán.

Gábor János

Filvig Géza bejelentette: megvan a pénz a felzárkóztató programokra

Forrás: Archív felvétel

Fotó: Gábor János

Az önkormányzat az utoljára megtartott képviselő-testületi ülések egyikén, tavaly ősszel szavazta meg, hogy pályázik egy elsősorban a Szőlők köze városrészre szánt Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásra. A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok című felhívásra benyújtott igény teljes összegét megkapták – közölte a városháza.

A Pénzügyminisztérium Regionális Fejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága a hét elején értesítette a polgármestert arról, hogy a kért teljes, 75 millió forintos összeget támogatásra érdemesnek ítélte – írta szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében dr. Filvig Géza.

A városvezető hozzáfűzte: a forrás felhasználásának végső határideje 2023. május 31-e, és a projekt akcióterülete valóban a pályázati szempontok szerint veszélyeztetett Szőlők köze.

A romák által sűrűn lakott városrészben ebből a pénzből válnak elérhetővé társadalmi integrációt, közösségfejlesztést, oktatást, iskolai felzárkózást, családsegítést, gyermekjóléti szolgáltatást, életvezetési tanácsadást, egyéni fejlesztést és szociális segítséget biztosító programok. Hangsúlyos része a tendernek, hogy ezek a lehetőségek nemcsak a fiatalokat, hanem az érintett területen élő lakosság teljes korfáját érintik. A pénzből várhatóan infrastrukturális beavatkozásokat hajtanak végre, de ugyanúgy fordítanak majd belőle társadalmi hátrányok kompenzálását célzó szociális, oktatási, mentálhigiénés, kompetenciafejlesztő, foglalkoztatási, egészségügyi, antidiszkriminációs és közbiztonsági foglalkozásokra is.

A programnak nemcsak a neve, a célja is komplex: végső soron el kell érni, hogy elinduljon a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációja, illetve javuljon a hátrányos helyzetű emberek életminősége. Az ehhez szükséges közösségfejlesztésnek tehát ugyanúgy része az oktatás, az iskolai felzárkózás, a családsegítés és a gyermekjóléti szolgáltatás, mint az életvezetési tanácsadás. Ezeknek a végrehajtásához folyamatosan építik fel a szükséges szakmai hátteret, aminek részeként a programban dolgozó szociális munkások szupervíziójára is sor kerül.

A közlemény hozzáteszi: egészségügyi és adminisztrációs oldala ugyancsak lesz a projektnek – ezen belül prevenciós, illetve hatósági szolgáltatásokhoz biztosítanak nagyobb hozzáférést; utóbbi keretében például ügyintézésben, iratok beszerzésében nyújtanak segítséget, vagy a bűnmegelőzés és közbiztonság erősítésével kapcsolatban szerveznek oktató jellegű, szemléletformáló prog­ramokat.

A TOP keretéből nyert összeget Kalocsa Város Integrált Településfejlesztési Stratégiájával összhangban költik el,

együttműködésben a konzorciumi partnerszervezettel, ami jelen esetben a szociális központ. Rumi László intézményvezetőt már fel is kérték arra, hogy segítsen kialakítani a felzárkóztató programsort, miközben a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Sztojka István abban fog segíteni, hogy az elnyert támogatást a lehető legoptimálisabban használják fel – tudatta Filvig Géza.

Filvig Géza bejelentette: megvan a pénz a felzárkóztató programokra
Fotó: Gábor János / Archív felvétel

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában