beruházás

2021.04.25. 19:19

Felújítják a szalki református templom tornyát és belső tereit

Szeptemberre teljeskörűen felújítják a szalk­szent­mártoni kétszáz éves református templomot.

Gulyás Sándor

Református templom felújítása Szalkszentmárton Bács-Kiskun Megye Petőfi Népe Gulyás Sándor 2021/04/22

Fotó: Gulyás Sándor

A tervek szerint halad a szalk­szent­mártoni kétszáz éves református templom felújítása. A beruházás több mint háromszázmillió forintba kerül. Az épület teljes körű rendbetételére az elmúlt évtizedekben is voltak kezdeményezések. A tervek 2016-ban elkészültek, három évre rá, az állami támogatásnak köszönhetően, megkezdődhetett a felújítási munkák első üteme. A tavalyi év végére megvalósult az épület talajvíz elleni szigetelése, megújult a főhajó tetőzete, a külső vakolat, megtörtént a nyílászárók restaurálása.

– Az idei év elején indult el a templomtorony és a belső terek teljes körű felújítása. A tizenhat méter magas, horganyzott vaslemezből készült toronysisakot március elején emelték le a helyéről, majd a szakemberek lefejtették az elöregedett, töredezett vakolatot a torony falairól. A toronysisak faszerkezetét, rézlemez borítását Ócsai Sándor ráckevei mester készíti el a régi mintájára. A különbség, hogy sokkal kidolgozottabb lesz, mint az eredeti. Az új toronysisak várhatóan a nyár végére helyére kerül – mondta el a baon.hu érdeklődésére Alföldy-Boruss Dániel refor­mátus lelkész.

Folyamatban van a templombelső teljes rekonstrukciója. A felületek megtisztítását követően úgynevezett „lélegző vakolatot” kapnak a falak. – A falakra rárakódott mészrétegek alól az 1800-as évek elejéről és közepéről származó felírások és vésések kerültek elő.

Nagyon sok vésés abból az időből származik, mikor Petőfi Sándor itt élt Szalkszentmártonban.

A torony és a belső terek felújítási munkái mellett elkészül az óra javítása is. A rendelkezésre álló keretből megújul a templom egyedinek számító orgonája is. A százhatvan éves hangszer Komornyik Ferdinánd pesti mester munkája – tette hozzá Alföldy-Boruss Dániel.

A megjelenésében, ará­nyaiban, építési megoldásaiban teljesen egyedinek mondható református templom teljes körű rekonstrukciója a tervek szerint szeptemberre befejeződik.

A templom amellett, hogy megszépül, egyedi is lesz a környéken
Fotó: Gulyás Sándor

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában