Étellel segíti a karanténban lévőket az orgoványi alapítvány

A karanténban lévőknek segít bevásárlással, gyógyszerek kiváltásával az orgoványi Örömhír Alapítvány. Hónapok óta arról is gondoskodnak az alapítvány munkatársai, hogy ne nélkülözzék a legszükségesebb élelmiszereket azok, akik karanténba kerültek.

Horváth Péter

Ficsor Donát, az Örömhír Alapítvány, kuratóriumi elnöke.

Fotó: Bús Csaba

– Személyesen én és a családom is átmentünk a koronavírus árnyékának völgyén még tavaly, a járvány elején. Hálából, hogy egészségben megtartott minket a Jóisten, szeretnénk segíteni helyben azoknak, akik ugyanebben a bizonytalanságban, tehetetlenségben és elszakítottságban töl­tik aggodalommal teli napjai­kat. Azt látjuk, hogy amikor az embert megfogja ez a betegség, hirtelen sok minden megoldatlanná válik, és akkor nagyon sokat jelent, ha segítő kezet és biztató szót kapnak – mondta Ficsor Donát, az Örömhír Alapítvány kuratóriumi elnöke arról, hogy milyen élmény hívta életre a kezdeményezést.

A karanténba került családoknak tartós élelmiszereket, vitaminokat, gyümölcsöt és lelkesítő könyveket is visznek
Fotó: Bús Csaba

Hozzátette, egyébként egyre megértőbb, rutinosabb és segítőkészebb a helyi közösség, sokaknak segítenek a rokonok, a barátok vagy éppen az önkormányzat, de vannak olyan boltosok is a településen, akik felajánlották a kiszállítást az otthonukban rekedt orgoványiaknak. Ezt egészíti ki ez a segítési forma, melynek lehetőségéről a közösségi oldalukon és a faluban kihelyezett plakátokon, szórólapokon tájékoztatják a helyieket.

A karanténba került családoknak tartós élelmiszereket, vitaminokat, gyümölcsöt, gyümölcslét, csokoládét és a nehéz időkben hasznos bátorító levelet, illetve lelkesítő könyveket tartalmazó ingyenes csomagokat is összeállítanak, melyeket házhoz visznek.

– Eleinte szórványosan igényelték a segítséget a helyiek, de az utóbbi hetekben felfutott a betegek száma a településen. Előfordul, hogy heti 15 csomagot is házhoz viszünk, ami jelzi az újonnan elrendelt karanténok számának emelkedését is. Elszomorító a sok új eset, pedig hozzánk nem is jut el minden beteg híre.

Igyekszünk hitet és bátorítást önteni az emberek lelkébe. Egymásra vagyunk utalva, és felelősséggel is tartozunk egymásért!

Ficsor Donát: előfordul, hogy heti tizenöt csomagot is házhoz viszünk
Fotó: Bús Csaba

Ezek az idők az összefogás fontosságára tanítanak bennünket és rámutatnak törékenységünkre, mulandóságunkra: arra, hogy minden pillanatban készen kell lennünk számot adni életünkről – mondta Ficsor Donát, hozzátéve, hogy a visszajelzések alapján nagy szeretettel, sokszor meghatódva fogadják a gesztust a megajándékozottak.

– Nekünk pedig nagy öröm látni, hogy sikerül örömet szereznünk és valóságos segítséget adni – tette hozzá.

Segítségüket elsősorban a helyi lakosság számára ajánlották fel, de a „karanténcsomagok” kis számban vidékre is eljutnak kiterjedt országos hálózatukon keresztül vagy postai úton.

A karitatív segítségnyújtás mellett anyaotthont fenntartó és cigány missziót is működtető alapítvány adományokból és egyszázalékos felajánlásokból végzi ingyenes segítőtevékenységét.

Ficsor Donát arra bátorítja a helyieket, hogyha szükségük van a segítségükre, akkor bátran keressék őket az [email protected] e-mail-címen vagy a 06-20/886-1975-ös telefonszámon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában