beruházás

2021.04.22. 18:32

A tizedik évforduló alkalmából fűnyírót vásárolt a halasi Szilády RFC

A Kiskunhalasi Szilády Református Futball Club (Szilády RFC) idén ünnepli megalakulásának tizedik évfordulóját, ebből az alkalomból fűnyírót vásároltak.

Pozsgai Ákos

Vincze Attila sportigazgató kipróbálta a fűnyírót

Fotó: Pozsgai Ákos

Az idén ünnepli működésének 10 éves évfordulóját a Kiskunhalasi Szilády Református Futball Club (Szilády RFC). Az évforduló egyik ünnepi aktusa, hogy a TAO-támogatásoknak köszönhetően saját forrásból és egy halasi cég segítségének köszönhetően 5,5 millió forintért sikerült vásárolni egy speciális fűnyíró gépet.

Az új fűnyíró traktort a napokban adták át a halasi Bundzsák Dezső Sportközpontban, a Szilády RFC székhelyén. Az átadón Vin­cze Attila sportigazgató, önkormányzati képviselő elmondta, hogy részben a TAO-támogatásból, a Halaspack Zrt. segítségének köszönhetően és az egyesület saját, 1,6 millió forintos megtakarításából kiegészítve sikerült megvásárolni.

Lengyel Péter, a Halaspack Zrt. vezetője kiemelte, mindig is fontos volt számukra a sport támogatása, hogy segítsék az egyesületet, azon túl, hogy személyes kötődése is van a klubhoz, hiszen az alapításában is részt vett.

A fűnyíró traktorral nemcsak a Bundzsák Dezső Sportközpont futballpályáit tartják majd rendben, hanem a köztes időben a Halasi Városgazda Zrt. is megkapja használatra, így a város közterületeinek zöldfelületét is tudják majd gondozni vele.

Vincze Attila sportigazgató kipróbálta a fűnyírót
Fotó: Pozsgai Ákos

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában