adománygyűjtés

2021.04.13. 14:54

A járvány alatt tönkrement családokat segítik Kalocsán

Újra nyitva a Kalocsán működő Máltai Szeretetszolgálat székháza, ahová várják az adományokat.

Gábor János

Miklós Györgyné, a kalocsai Máltai csoport vezetője

Fotó: Gábor János

A koronavírus miatt csődhelyzetbe került rászoruló családok megsegítéséért hirdetett adománygyűjtést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) kalocsai csoportja. A szervezet nem azért kéri a támogatást, mert sok megbetegedést tapasztal a hátrányos helyzetben lévők körében (mert érdekes módon ez nem is jellemző), hanem mert sok családfenntartó személy veszítette el a munkáját a Covid alatt.

– A hó végén, amikor megcsappannak a családi kasszák, különösen sok csomagot osztunk, bennük leginkább tartós élelmiszerrel, illetve ruhákkal is, bár az utóbbit egy ideje nem tudjuk kiadni, szintén a Covid-helyzet miatt – foglalta össze kérdésünkre Miklós Györgyné, a kalocsai Máltai csoport vezetője. – Kétféle élelmiszercsomagot szoktunk összeállítani: vannak hajléktalanok, akiknek általában konzerveket, például kenőmájast vagy löncshúst szoktunk adni, hogy főzés nélkül is elfogyaszthassák, míg a rászoruló családoknak étolaj, cukor, rizs, tészta, liszt, tea és hasonló, háztartásba kellő termék szokott jutni – vette sorra. Hozzátette: a gyermekesek csokoládét, kekszet vagy más édességet ugyancsak kapnak.

Miklósné megerősítette: lévén

főleg tartós élelmiszerekre van szükség, az adományozóktól is erre számítanak, illetve a pénzadományokból szintén ilyen termékeket szoktak vásárolni.

Ruházatokra ezekben az időkben kevésbé van szükség, hiszen a kiosztásuk tilalma miatt sok halmozódott fel, de ha valakinél van feleslegessé vált, jó állapotú ruha, azért azt átveszik április 12-től, amikor újra megnyitnak. A Kossuth Lajos utcai ideiglenes székházban mindennap délután kettőig várják a személyesen kézbesített adományokat, így készpénzt is, míg az átutaláshoz minden szükséges információt megadnak a 70/382-4568-as telefonszámon.

A gyűjtésnek nagy lendületet adott dr. Körmendy Szabolcs kalocsai tüdőgyógyász, aki egy teljes havi önkormányzati képviselői tiszteletdíját ajánlotta fel a járvány miatt megszorult családok javára. A csoportvezető szerint azóta több közszereplő is követte a példáját és anyagilag támogatta a rendkívüli gyűjtést. A segítség most sokat jelent a szervezetnek, amely jelentős bevételektől esett el amiatt is, hogy a központ termeit a járvány alatt nem tudta bérbe adni.

Miklós Györgyné, a kalocsai Máltai csoport vezetője
Fotó: Gábor János

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában