Védőnők és iskolaorvosok segítenek a kiskunhalasi kórházban

A napokban álltak munkába az iskolaorvosok és a védőnők a halasi kórházban, hogy segítsenek a dolgozóknak az SBO-n és a szülészeten.

Mester-Horváth Nikolett

Két iskolaorvos és három területi, valamint két iskolavédőnő segíti a munkát a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban – tájékoztatott Stírné Prikidánovics Tímea, a Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezetének (KIGSZ) vezetője.

Az iskolaorvosok múlt hét péntek óta teljesítenek szolgálatot a halasi intézményben, míg a védőnők március elsejével kezdték meg munkájukat a kórházban.

– Rendkívül hálás vagyok a kollégáknak, mert bár a hétfőtől hatályos új egészségügyi szolgálati jogviszony alapján bárki átvezényelhető másik intézménybe, a védőnők önként vállalták, hogy segítenek. Az iskolaorvosok pedig Fülöp Róbert polgármester és a kórház vezetőségének kérésének eleget téve vállalták a feladatot. Ők az SBO-n teljesítenek szolgálatot, míg a védőnők a szülészeten segítenek a kórház dolgozóinak – tudtuk meg Stírné Prikidánovics Tímeától.

A KIGSZ vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy az átvezénylések ideje alatt a körzetek folyamatos ellátását helyettesítéssel biztosítják, így a tanácsadásokra egyeztetett időpontok továbbra is élnek, és a helyettesítő védőnők várják a kismamákat és a gyermekeket.

Aki nem éri el a védőnőjét mobiltelefonon, hívja az Egészségház vezetékes telefonját a 06-77/421-031-es számon. Iskola- és ifjúság-egészségügyi kérdések, valamint problémák estén délelőttönként szintén ezen a telefonszámon tudják fogadni a hívásokat, délutánonként pedig a 06-77/420-501 számon elérhető az Iskolaegészségügyi Szolgálat.

koronavírus (Bács-Kiskun megye)

A dosszié további cikkei

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában