együttműködés

2021.03.20. 17:59

Önkormányzati bérlakáshoz juthatnak a gondozott fiatalok Kecskeméten

Tovább erősödik az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa és a kecskeméti önkormányzat közötti együttműködés a gondozott fiatalok segítése érdekében.

Bajáki Zsanett

Forrás: Shutterstock

Elkészült az erről szóló megállapodás, amelynek lényege, hogy a KIK-FOR Kft. bevonásával önkormányzati bérlakáshoz juthatnak az Ifjúsági Programban résztvevő fiatal felnőttek. A bérlőket az SOS Gyermekfalu jelöli ki. Az együttműködésnek köszönhetően a város is segítheti a korábban gondozásban részesülő nagykorúvá vált fiatalok társadalomba történő integrálódását, az önálló életvitel fokozatos kialakítását.

A lakások felújítását az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa vállalta. Az Ifjúsági Program keretében a résztvevőket folyamatosan segíti majd, és együttműködik a KIK-FOR Kft.-vel az esetlegesen felmerülő, a bérleti szerződések rendelkezéseivel ellentétes magatartások kezelésében. Vállalja továbbá, hogy helytáll az esetlegesen felmerülő bérlői tartozások vonatkozásában is.

A program egybevág a város ifjúságot támogató törekvéseivel, illetve azzal a céllal, hogy a fiatalokat helyben tarthassuk.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában