kalocsa

2021.03.15. 06:55

Hátrányos helyzetű gyerekeket tanítanak a közösségi térben

A Magyar Pünkösdi Szeretetszolgálat, az ArtÉra Alapítvány és a Közös Liget Alapítvány által működtetett közösségi tér olyan hátrányos helyzetű iskolásokat segít, akik nem tudtak át­állni digitális munkarendre.

Gábor János

Fotó: Gábor János

A héten indult foglalkozások menetét lassítják a szigorított intézkedések: termenként csak egy oktató és egy diák lehet jelen, de még így is sokat segítenek a tanulásban magukra maradt fiataloknak. Nyomtatott anyagból és digitális formában is zajlik a tanítás, 12 pedagógus, pedagógiai asszisztens és szociális szakember közreműködésével, a diákok pedig jelenleg 18-an vannak, tudtuk meg a közösségi tér munkatársaitól.

– Az önkéntes kollégáink az Eperföldi és a Nebuló iskoláktól papíralapon hozzák el a tanulnivalót, és együtt tanulnak a gyerekekkel – számolt be Szegezdi Gabriella szakmai koordinátor, jelezve: a mostani létszámmal a lehetőségeik felső határát feszegetik, de azért érdemes jelentkezni, ha valaki máshogyan nem tudja megoldani a digitális munkarendet.

– Elsősorban nyilván olyan gyerekek érkeztek, akiknek otthon nincs internetelérésük vagy ehhez szükséges eszközük, és így teljesen kiszorulnak a digitális oktatásból. Olyanok is meg-megjelennek, akiknél a szülő vagy a nagyszülő nincs otthon, vagy esetleg nincs rá kapacitása, tudása, hogy megfelelően segítsen – magyarázta, hozzátéve: a tapasztalatok szerint a gyerekek közül sokan küzdenek tanulási részképességzavarral is, amit szintén nem feltétlenül tudnak kezelni a gond­viselők.

Fotó: Gábor János

A CsóKa egyébként a járványügyi intézkedések miatt kénytelen volt lefújni az összes folyamatosan zajló klubfoglalkozását, leszámítva egyet, ami „ebben az időszakban is adekvát”, ez pedig a digitális kompetenciafejlesztés. Szegezdi Gabriella elmondása szerint ez egészen addig így marad, amíg a járványhelyzet fennáll, viszont az év második felére már igyekeznek további lehetőségeket tervezni. Mint mondta, a működtető szervezetek elkötelezettek a program folytatásában, a gyerekek pedig lelkesen járnak a közösségi térbe, ezért érdemes tovább dolgozni, még azzal együtt is, hogy a hosszabb leállások után „mindig újra kell építeni a bizalmat”.

A pandémia elmúltával biztosan ismét elindul Kunhegyesi Ferenc festő rendszeres művészeti foglalkozása, Bálint Miklós lelkipásztor fociklubja, illetve a bibliai edukációs csoport is.

Tavasztól pályázatokon szeretnének indulni, hogy kiszélesíthessék a tevékenységüket, benne egy komolyabb mentorálási programmal, amivel eljuttathatják a gyerekeket a középiskoláig.

A nyáron pedig – a járványügyi szabályok függvényében – ismét lesz CsóKa Tábor, művészetterápiával, roma identitással kapcsolatos ismeretterjesztéssel, hitoktatással és kirándulásokkal.

Ha az anyagi helyzetük engedi, akkor a középiskolába tartó pártfogoltjaikat külső helyszínre szervezett, felké­szítő jellegű táborba viszik. Amennyiben ön ismer olyan családot, ahol jól jönne a CsóKa segítsége, további információ kérhető a Petőfi Sándor utca végén található közösségi térben, vagy a 30/153-7187-es számon.

A fiatalokat külön oktató segíti, hogy ne maradjanak le
Fotó: Gábor János

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában