Felfüggeszti a Volánbusz az első ajtós felszállást

Március 29-től, azaz jövő hétfőtől valamennyi autóbusz-járatán felfüggeszti az első ajtós felszállást a Volánbusz, a járművezetőket pedig kordonnal határolja el az utastértől.

Hraskó István

Forrás: VOLÁNBUSZ Zrt.

Fotó: Soos Botond

A cég közölte szerkesztőségünkkel: az intézkedést a járványügyi helyzet miatt, az utasok és az autóbusz-vezetők védelmében vezetik be, mert a járvány egyre erősebben veszélyezteti egészségüket.

Az első ajtón való felszállás tehát az országos, az elővárosi és a regionális Volánbusz-járatokon is tilos lesz, valamint azon települések helyi járatain is, ahol a társaság látja el a helyi közlekedési szolgáltatást.

– Az állami tulajdonú közlekedési társaságok összehangolt, egységes működésének köszönhetően utasainknak a korábbi hasonló intézkedésekhez képest több lehetőségük van megvenni jegyüket vagy bérletüket – hangsúlyozta a Volánbusz. – Így a pénztárak, a jegykiadó automaták, a Közlekedési Mobiljegy alkalmazás és társalkalmazásai is rendelkezésre állnak, és a Volánbusz partnereinél a korábban megszokottak szerint zajlik az értékesítés. Újdonságként a MÁV-START pénztáraiban – országszerte közel 300 helyszínen – március 29-től, hétfőtől első lépésben a helyközi április havi bérleteket lehet megvásárolni. Az intézkedések ideje alatt folyamatosan dolgoznak további új értékesítési csatornák bevonásán.

A Volánbusz azt is közölte, minden tőlük telhetőt megtesznek utasaik és munkavállalóik egészségének védelme, a közszolgáltatás zavartalan fenntartása érdekében. A védekezés kezdete óta több mint 216 ezer liter felületfertőtlenítő szert használtak fel a tisztítási feladatok elvégzéséhez. Kézfertőtlenítőből, fertőtlenítő hatású folyékony szappanból összesen csaknem 68 ezer litert biztosított a Volánbusz, a szájmaszkok különböző típusaiból (orvosi, textil, FFP2 és FFP3) pedig már 690 ezernél is többet osztott ki munkatársainak. Az állomásokon országszerte 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagoló szolgálja az utasok és a munkavállalók biztonságát, valamint már 125 ózongenerátor gondoskodik a teljes autóbusz-állomány, az utasforgalmi helyiségek és a telephelyek fertőtlenítéséről. A szájat és az orrot eltakaró maszk használata november 11-től nemcsak a zárt utasforgalmi helyiségekben, hanem az állomások és a megállóhelyek teljes területén kötelező. A Volánbusz kéri az utasok türelmét, és köszönik, hogy megértéssel kezelik a rendkívüli intézkedéseket.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában