A középiskolai felvételikre is kihat a koronavírus-járvány

A központi írásbeli felvételi vizsgák után a napokban tartják vagy tartották meg a szóbeli felvételiket. Arról kérdeztünk néhány kecskeméti és kiskunhalasi oktatási intézményt, hogy a jelenlegi járványhelyzet miként befolyásolja a felvételiztetést, valamint milyen óvintézkedéseket vezettek be.

Mester-Horváth Nikolett, Sebestyén Hajnalka

Szigorú előírásokat vezettek be az iskolák

Forrás: Illusztráció

Fotó: MW

A kö­zépiskolai felvételi szóbeli részét e hét pénteken és szombaton tartja meg a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium. Péntekre tanítási szünetet is elrendeltek, hiszen az intézményben az 5-8. osztályosok személyes jelenléttel tanulnak. Lukács Lajos igazgató elmondta: szigorúan betartatják a járványhelyzet miatt előírt egészségügyi előírásokat a vizsgák idejére is.

– Az írásbelik megtörténtek január végén, most szóban magyarból és matematikából kérjük számon a jelentkező, több mint száz diákot. A szülők nem jöhetnek be az iskolába, csak a gyerekek.

Mindenkit előre értesítettünk, hogy mikorra kell megérkeznie, így próbáljuk elkerülni a kisebb tömeget is.

Az intézmény kapujában hőmérőzünk, kézfertőtlenítünk és a maszkviselést is kérjük. A vizsgatermekben két tanár és egy diák tartózkodik egyszerre, a terem fertőtlenítése egész nap folyamatos. A szóbeli vizsga körülbelül 2x10 perc tantárgyanként. Egyelőre ezek a tervek, ha a kormány addig a teljes távoktatás mellett dönt, akkor még nem tudjuk, miként alakulnak a dolgok – részletezte az igazgató, végül hozzátette, iskolájukba idén is van túljelentkezés, bár kicsit kisebb, mint az előző években.

A kecskeméti Katedra Általános Iskola és Középiskola, Művészeti Szakgimnáziumban csak művészeti alkalmassági vizsgát kell tenniük a jelentkezőknek. Erre több napot is kijelölt az intézmény. A részletekről dr. Tubakné Tütő Ágnes igazgatóhelyettes számolt be.

– Iskolánk nem tartott írásbeli vizsgát, így szóbelit sem, csak művészeti alkalmassági vizsgát kér a jelentkezőktől.

A járványhelyzet következtében – a betegségek, a karantén és a magas jelentkezési létszám miatt – lehetetlen lett volna egyetlen napba sűríteni a művészeti alkalmassági vizsgát,

így két napot tűztünk ki, plusz két pótnapot. Az általános iskolásokat egy másik épületbe helyeztük át a vizsga idejére. A szülők nem jöhettek be, a diákok pedig időpontokra érkeztek. A vizsgáztató tanárok kis csoportban vezették fel a diákokat az adott terembe, ahol rajzolniuk kellett. Egy teremben tanárral együtt maximum 10 fő tartózkodott. A két csoport még a folyóson sem érintkezett. A termek és a folyósok fertőtlenítése folyamatos volt. Örömmel vettük, hogy idén nőtt a hozzánk jelentkező tanulók száma, így több vizsgázónk volt, de minden egészségügyi előírást és szabályt betartva eddig rendben lezajlott a két művészetis vizsganap – mondta végül az igazgatóhelyettes.

Szigorú előírásokat vezettek be az iskolák
Fotó: MW / Illusztráció

A Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium nem kér központi felvételi vizsgát a hozzájuk jelentkező tanulóktól – közölte Csorba Imre igazgató. Megtudtuk tőle, hogy a hat évfolyamos képzésükre a felvételi pontokat az általános iskola ötödik évfolyamának év végén és a hatodik évfolyamának félévkor szerzett érdemjegyei alapján határozzák meg. A négy évfolyamos képzésre jelentkezők pedig a 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi osztályzatai alapján kerülhetnek be a gimnáziumba.

A Szilády Áron Református Gimnáziumban szintén nincs központi felvételi vizsga, sem a négy évfolyamos, sem a nyolc évfolyamos képzéseik esetében, utóbbinál azonban az általános iskolai tanulmányi eredmények mellett egy el­beszélgetés is része a felvételi eljárásnak.

– A hozzánk jelentkező tanulókat a korábbi években személyes elbeszélgetés során hallgattuk meg, idén azonban a járványügyi helyzet miatt ezt csak online formában tudjuk megtenni, és ugyanígy digitálisan zajlott a héten az alkalmassági vizsga a négy évfolyamos képzésünk képzőművészeti tagozatára jelentkezőknél is – ismertette a változtatásokat Varga Judit iskolaigazgató.

Borítóképünk archív felvétel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában