fásítás

2021.02.27. 07:35

Ötvenkét hektár új erdőt telepített a Gemenc Zrt.

Folyamatos a klíma- és természetvédelmi célok támogatása a Gemenc Zrt.-nél. A Mintafásítási Program keretében az Innovációs és Technológiai Minisztérium finanszírozásával és az Agrárminisztérium koordinálásával az ország fával borított területeinek növelésében vesz részt a gemenci erdőgazdaság. A kivitelezési és erdőfenntartási munkák során létrejött az újszülöttek erdeje, az önerdősült területek erdővé történő átalakítása, valamint az önkormányzatok és magánerdő-gazdálkodók számára jó példaként szolgáló mintafásítás – derül ki a Gemenc Zrt. közleményéből.

Várkonyi Rozália

Forrás: Gemenc Zrt.

Fotó: Csontos Péter

A Gemenc Zrt. Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát elnevezésű országos akciója már közel egy évtizede nagyon sikeres, ez az akció inspirálta a Mintafásítási program Újszülöttek erdeje nevű alprogramját, amelynek során minden megszületett gyermek után 10 fát ültetnek az erdőgazdaságok. A Gemenc Zrt. közleményéből kiderült, hogy eddig összesen közel 4,5 hektár őshonos fafajú erdőt telepített, köztük Fajsz határában őshonos kocsányos tölgy állományt cser és magyar kőris elegyítésével, valamint Sükösd térségében hazai nyár erdőt hozott létre őshonos mezei szil elegyítésével.

Természetvédelmi szempontból, a cél az volt, hogy az önerdősült területek erdővé alakítsák át és gondozásba vegyék. Az erdőgazdaság így közel 31 hektár területen egyrészt fakivágással akadályozza meg, hogy idegen honos fák, mint az amerikai kőris vagy a zöld juhar tovább terjedhessenek, másrészt szórványos ültetéssel biztosítja, hogy többségében őshonos elegyfajok segítségével erdő jöjjön létre – derült ki a Gemenc Zrt. közleményéből.

Elegyként főleg fekete nyár és fehér fűz visszaköltöztetése a cél Fajsz, Hajós, Homorúd és Kölked határában.

Az elültetett fákat kikarózva, behálózva látják el egyedi védelemmel. Az így létrejövő új erdők hosszú távú fennmaradását több éves utógondozással biztosítja az erdőgazdaság.

2020-ban a mintafásítási program részeként több mint 13 hektár erdőt hozott létre a Gemenc Zrt. Baja, Borota, Dunafalva, Dusnok, és Fajsz térségében. Ezeken a területeken őshonos lágy- és keménylombú erdő létesült hársak, juharok, kőrisek elegyítésével. A program ezen elemének fő célja az volt, hogy példát mutasson az önkormányzatok és a magánerdő-gazdálkodóknak, hogyan lehet elegyes erdőtelepítéssel a biodiverzitást, azaz a növény- és állatvilág fajgazdagságát növelni a területen. A program 2021. tavaszán Bátaapáti, Bogyiszló, Érsekhalma és Hajós térségében folytatják.

A Mintafásítási programon túl további erdőtelepítési akciókban is részt vesz a Gemenc Zrt., ami az erdőtelepítés fő célja mellett ugyancsak új szén-dioxid megkötő erdőket eredményez.

Az Egy a Természettel Nonprofit Kft. támogatásával megvalósult, az az 1 hektár emlékerdő, amelyet az erdőgazdaság 2020 őszén adott át Hajósszentgyörgyön. A Településfásítási Programban az Országos Erdészeti Egyesület szervezésében a Gemenc Zrt. erdőmérnökei és erdészei is részt vesznek a térségi önkormányzatoknak nyújtott tanácsadással, ültetési segédlet átadásával – tudtuk meg a közleményből.

Fotó: Csontos Péter / Gemenc Zrt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában