bács-kiskun

2021.02.12. 18:12

Közös ügye a család a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomnak

Herczegh Anita és Novák Katalin köszöntőjével kezdődött február 11-én a Három Királyfi családkonferenciája, amelyet az egészségügyi korlátozásokhoz igazodva online módon zajlott. Az eseményen a Házasság hete arcai beszéltek életükről, házasságukról, családjukról, és családbarát cégek és kórházak vezetői mondták el, hogy milyen kihívások elé állította őket a soha nem látott eseményeket hozó 2020.

baon.hu

Forrás: Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom

Fotó: Picasa

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége az életnek arról a szépségéről számolt be a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom konferenciáján, amelyet szülőként átélhetünk.

– Hiszek a család és a munka összhangba hozhatóságában, miközben a család elsőségét vallom. Azt tapasztaltam, nőnek és férfinak a legszebb örömöt, az igazi kiteljesedést az adja meg, ha karjaiban ringathatja kicsinyét, ha szeretettel gondoskodhat róla

– mondta, majd mindenkit házasságra és gyerekvállalásra buzdított. – Mi valósulhat meg álmainkból, valóra válthatók-e leghőbb vágyaink? – tette fel ugyanakkor a kérdést. – Ami rajtunk múlik, az az, hogy nő és férfi képes legyen kifejezni tiszteletét egymás iránt és egymással összekapaszkodva neveljük gyerekeinket, a jövő nemzedékét. Mi, akik boldog házasságban élünk, csak bátoríthatjuk azokat, akik még bátortalanok.

Herczegh Anita
Fotó: Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a konferencia fővédnökeként mondott beszédet. Mint kifejtette, a kormány segítséget ad, lehetőséget teremt, a családok döntését segíti abban, hogy ne kelljen halogatni a családteremtésről szóló döntést. A magyar családpolitika eredménye, hogy több házasságot kötnek az emberek, mint bármikor:

utoljára 40 éve volt annyi házasságkötés, mint most. Tavaly 140 ezren kötötték össze életüket Magyarországon, míg 10 éve csak 70 ezren.

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus beszédében azt hangsúlyozta, hogy a járványhelyzet minden nehézség ellenére tanít is minket, mégpedig arra, hogy vigyázzunk magunkra, a párkapcsolatunkra.

– Minél többször érinted, puszilod a másikat, annál jobban érezzük magunkat vitálisan.

Igyekezzünk párunk szervezetét feltölteni pozitív hatású hormonokkal!

– javasolta.

A konferencián bemutatkoztak a Házasság hete nagykövetei, Pálúr János orgonaművész és felesége Pálúr Kornélia, illetve Muzslai Gábor és Etelka, a 2020-as Kopp-Skrabski díj nyertesei. Mindkét házaspár nagycsaládos, Jánoséknak négy, Gáboréknak 11 gyermekük van.

– Annyira nincs szó a médiában arról, hogy milyen jó a házasság, ám nekünk már 30 év eltelt jó házasságban, rengeteg élménnyel, kinccsel. Láttuk a szükségét annak, hogy be kell adni derekunkat és meg kell szólalni a média csatornáin – mondta Pálúr János.

Egyébként mindkét pár jó korán kezdte a házaséletet, Jánosék 19 illetve 23, Gáborék pedig gyakorlatilag nagykorúvá válásuk óta együtt vannak – derült ki a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sajtóközleményéből.

Mint azt Etelka elmesélte,

a nagycsalád egyáltalán nem nehézség.

– Természetes módon zajlanak a napok, a család közös ügy. 15 évig még gazdálkodtunk is, a gyerekeket ebbe is bevontuk. Nem volt segítségem, de a nagycsalád áldása az, hogy a nagy gyerekek nagyon sokat tudnak segíteni.

Mint azt Pálúr Kornélia elmondta, sohase bánta meg, hogy negyven éves kora után lépett ki a munkaerőpiacra. Egyrészt mert még mikor otthon volt a gyerekekkel, akkor is be tudott dolgozni cégeknek, másrészt úgy látja, a nyugdíjig hátralévő 20 év is elég lehet ahhoz, hogy más közegben legyen.

– Sosem volt bennem aggodalom, hogy lemaradtam valamiről – mondta.

A konferencia második részében külföldi és hazai cégek sorolták el legfontosabb tapasztalataikat a világméretű pandémiát hozó 2020-ról. Barta Anita, az autókereskedéssel foglalkozó Barta cégcsoport tulajdonosa azt mondta, elsősorban a bizonytalanságot okozó stresszt kellett minimumra csökkenteni. Panasznapokat tartottak a dolgozóiknak, és autószervizeiket folyamatosan fertőtlenítették. Szabó Zoltán, a BT ügyvezetője azt emelte ki, hogy megfeszített munkával kellett átállniuk online üzemmódra, a bevált módszereket ültetve át új platformra, bár belátták, hogy a tréningek terén a tartalmak felét újra kell gondolniuk, mert az online üzemmód mást kívánt meg. Észrevették, hogy ebben a megfeszített helyzetben

a mentális egyensúly megtartását célzó programjaik különösen népszerűek.

Az MVM Csoport válasza a pandémia okozta korlátozásokra többek között az volt, hogy a heti 2 napi home office-t heti öt napra terjesztették ki, online pszichológust biztosítottak és Mozogj otthon csoport alakításával testmozgásra serkentették az otthonukba kényszerített munkavállalóikat. A szivattyúgyártással foglalkozó Grundfos Magyarország számára még nehezebb volt az átállás, mivel a gyártósorok leállása nem volt opció. De azt, hogy mégis milyen feltételek mellett tudnak működni, csak folyamatos kísérletezéssel tudták kitalálni.

A konferencián a családbarát kórházi címet elnyert Bethesda Gyermekkórház és a Bács-Kiskun Megyei Kórház vezetői is szót kaptak: ugyanis nagyon sok új tapasztalat összegyűlt a gyógyító intézményekben, természetesen nemcsak a COVID elleni orvosi küzdelmet, hanem a szervezetfejlesztést és -dinamikát illetően is. A Bethesda például, hogy fenn tudja tartani az ellátást, belső erőforrásból egy hét alatt otthoni iskolát szervezett.

– A COVID megtanított minket arra, hogy jobban látjuk magunkat, helyzetünket, képességeinket, és ez pozitívabb képet vetít saját jövőnk elé – mondta Dr. Velkey György főigazgató.

Fotó: Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom

Mészáros Magdolna, a Magyar Kórházszövetség ápolási igazgatója azt mondta, a járvány gyakorlatilag mindent felborított a munkavégzésben. Megszűnt az osztálystruktúra, újra kellett tanulni a fertőzőbeteg-ellátást, félelem volt mindenkiben. Nehéz volt a munkaszervezés a leterheltség miatt, a kisgyermekesek munkavégzése különösen nagy kihívás volt. Ám házi iskolák alakultak a dolgozók körében az otthon maradt gyerekek számára, ételfőzést szerveztek, miközben több százan estek ki a munkából betegség miatt. A Kórházszövetség burnout-teamjének, mentálhigiénikusoknak, pszichiátereknek is állandóan volt munkájuk, hogy az egészségügyi munkavállalók, sőt a betegek részére is telefonos segélynyújtást adjanak.

Dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgató főorvosa szerint a családbarát működési modell segítette a kórházat abban, hogy a járvány kitörésére profi módon tudjon reagálni a szervezetük.

A kórház 2019-ben nyerte el a Magyar Kórházszövetség és a Mozgalom által alapított Családbarát Kórház díjat.

– Nem kellett szólni senkinek, mindenki tette a dolgát – mondta.

Dr. Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke bevallása szerint komoly szervezetfejlesztést eredményezett a pandémia. Olyan mechanizmusok erősödtek fel, amelyek talán megvoltak, de mindenképpen az új helyzethez tudták adaptálni az intézményeket. A különféle osztályok beleláttak egymás munkájába, ezáltal jobban megértették a működést, a betegellátás menetét.

– Mivel mindenki dolgozott mindenhol, nagyobb szeretettel tudta kezelni a másik reakcióit – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában