Kecskemét

2021.02.11. 06:55

Egyre kevesebb nő válik meg születési nevétől házasodáskor

Kecskeméten évente 600 házasságot kötnek, tavaly már csak tizenhét olyan eset volt, mikor a nő a régi hagyományok szerint a férj teljes nevét vette fel, mögé téve a „-né” toldalékot – ennek is utánajártunk a házasság hete alkalmából. Azt is megtudtuk, hogy 2020-ban két olyan férj volt, aki a neje vezetéknevére cserélte a sajátját.

Hraskó István

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A házasságkötés bejelentésekor a menyasszonynak és a vőlegénynek is van arra lehetősége, hogy házasnevet vegyen fel. A nőknél évtizedeken át a férj nevének „-né” toldalékkal ellátott formája volt a bevett házassági név (például Kovács Jánosné), de mint azt dr. Molnár Andrástól, a kecskeméti polgármesteri hivatal igazgatási osztályának vezetőjétől megtudtuk, manapság ez már nagyon-nagyon ritka, csak néhány pár (illetve menyasszony) választja ezt a megoldást hagyománytiszteletből. Évente Kecskeméten átlagosan körülbelül 600 esküvőt tartanak, tavaly mindössze tizenhét alkalommal fordult elő ez a fajta, szüleink-nagyszüleink korára jellemző névváltoztatás.

Manapság az a legelterjedtebb szokás a hölgyeknél, hogy férjük „-né” képzős vezetéknevét teszik a nevük elé (Kovácsné Szabó Andrea), vagy kötőjelesen használják mindkettőjük vezetéknevét, ilyenkor a sorrend szabadon megválasztható (Kovács-Szabó Andrea vagy Szabó-Kovács Andrea). Mindkét lehetőség nagyjából ugyanolyan népszerű, Kecskeméten évente körülbelül 200-200 új feleség voksol egyikre vagy másikra. Sokan pedig maradnak a leánykori nevüknél, tavaly 47 menyasszony döntött így.

Érdekesség, hogy ha egy nő az első házasságkötésekor a férje vezetéknevét veszi fel (Szabó Andreából Kovács Andrea lesz), de ez a házassága valamilyen ok miatt véget ér, és utána újra férjhez megy, akkor a jogszabály megengedi, hogy a második házasságába az első férj nevét vigye tovább – bár érthető okokból ez inkább elméleti lehetőség, a gyakorlatban nemigen élnek vele.

Természetesen az erősebbik nem tagjainak is megvan a joguk, hogy az esküvő napjától új névvel folytassák életüket.

Nem sokszor, de előfordul, hogy a férj kötőjellel az övé mellé illeszti párja vezetéknevét, többek szerint ez a férj és feleség teljes egyenrangúságát szimbolizálja. Tavaly nyolc férfi határozott így Kecskeméten. Két férj pedig el is hagyta saját családnevét felesége vezetéknevéért cserébe. Ez azonban nagyon kivételes. Dr. Molnár Andrástól megtudtuk, leginkább akkor kerül erre sor, ha a vőlegénynek a szokványostól nagyon eltérő, ne adj’ isten vicces vezetékneve van, a házasságkötéssel ugyanis legálisan, különösebb „feltűnés”, családi visszhang nélkül meg tud tőle válni.

És mi lesz a helyzet a gyerekekkel, ha a vőlegény és a menyasszony is két vezetékneves? A házasságkötés bejelentésekor a pár tagjainak nemcsak a saját, hanem a gyerekek nevéről is nyilatkozniuk kell. Kaphatják az apa dupla nevét, vagy az apa és az anya születéskori nevét. Tehát ha Sashegyi-Erős János elveszi Erdei-Szép Violát (született Szép Viola), akkor gyermekeik lehetnek Sashegyi-Erősek vagy Sashegyi-Szépek is.

Az igazgatási osztályvezető felhívta a figyelmet, hogy január 1-jétől az illetéktörvény alapján a legtöbb elsőfokú közigazgatási eljárás, így a házassági névmódosítás is illetékmentes. Február 1-jétől pedig egyszerűsödött az ügyintézés: ha valakinek a házasságkötéssel változik a neve, akkor már nem kell elmennie a kormányablakba, hogy megigényelje a személyi igazolványt, a polgármesteri hivatalban is megteheti ezt. Az anyakönyvvezető a jegyzőkönyv felvétele mellett ujjlenyomatot vételez, aláírásmintát vesz, lefotózza a menyasszonyt és adott esetben a vőlegényt.

Dr. Molnár András, a kecskeméti polgármesteri hivatal igazgatási osztályának vezetője mesélt a baon.hu-nak a napjainkban jellemző névváltoztatási szokásokról
Fotó: Bús Csaba

A járvány ellenére nem csökkent a házasságkötések száma

Kecskeméten a koronavírus okozta veszélyhelyzet és a korlátozások miatt tavaly tavasszal körülbelül kétszáz pár kényszerült arra, hogy lemondja vagy áttegye az esküvője időpontját. Dr. Molnár András elmondta: így is alig volt kevesebb szertartás a városban a normál időkhöz képest, hiszen 599 pár mondta ki a boldogító igent. Igaz, míg általában október után már lecseng az esküvői időszak, 2020-ban, az ismert körülmények miatt, még decemberig „nagyüzem” volt. A járvány szerencsére most sem riasztja el a szerelmeseket: kedden az anyakönyvi csoport már kiadta erre az évre a 300. időpontfoglalást, azaz vélhetően 2021-ben is lesz 600 körüli esküvő – a városháza felújítása miatt továbbra is a Rákóczi úti volt művelődésiház-teremben.

Ez volt számukra a legtermészetesebb és leglogikusabb választás

Manapság még nem túl gyakori, de növekszik azon férfiak száma, akik házasságkötéskor felveszik feleségük családnevét. Sándor-Teszáry Mihály is közéjük tartozik.

– Amikor kedvesemmel, Alexandrával elhatároztuk, hogy hivatalosan is összekötjük életünket, természetesen felvetődött a név kérdése is. Őszinte leszek, a Sándor Mihályné-s verzió szóba sem jött. Ez szerintem egy régi rossz gyakorlat, mert ezzel a nő személye háttérbe szorul, ráadásul nem is derül ki a keresztneve. Azt már csak nagyon zárójelben teszem hozzá a szakmám miatt, hogy e-mail-címeket és felhasználóneveket is nehezebb a „nés” nevekhez képezni. Alexandra szerette volna megtartani családnevét, de ez is érthető, hiszen különleges. Lett volna még az a megoldás, hogy mindketten megmaradunk a születéskori nevünknél, de az nem fejezte volna ki, hogy egy teljesen új fejezet kezdődött az életünkben. Így aztán úgy döntöttünk, az lesz a legjobb, ha felvesszük egymás nevét. Ez volt számunkra a leglogikusabb és legtermészetesebb – mondta Mihály, aki kijelentette: egyáltalán nem élte meg férfiúi büszkesége csorbulásaként, hogy az ő neve is megváltozott.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában