Baja

2021.02.12. 21:30

Átadták az idei első Varga László-díjat

Varga László Keresztény Közéleti-díjat adományozott a Bács-Kiskun Megye KDNP választmányának elnöksége és a Keresztény Közéleti Alapítvány Dr. Tóth Gábor főigazgató-főorvos részére, példaértékű vezetői munkájáért és közéleti tevékenységéért.

Márton Anna

Fotó: Márton Anna

A díjátadó ünnepséget a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat bajai irodájában tartották péntek délelőtt. Az eseményen részt vett Schanda Tamás, az ITM miniszterhelyettese, Zsigó Róbert miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, Mák Kornél megyei alelnök, Rideg László, a BKMÖ elnöke és Vedelek Norbert alelnök.

– A KDNP és a Közéletért Alapítvány a Varga László Keresztény Közéletért-díjat azzal a céllal alapította, hogy olyan magyar személyiségeket tüntessenek ki, akik tényleg a keresztény közéletért tesznek. A cél, hogy támogassuk és elismerjük őket és nem csak Magyarországon, hanem az egész Kárpát-medencében. Eddig országvezető főpapok kaptak díjat, illetve számos olyan ember, aki az életével példát mutatott. Az itt ülők között van Zsigó Róbert államtitkár is, aki személyiségével, keresztény gondolkodásával és példamutatásával érdemelte ki a díjat. Dr. Zöld Lászlóné hívta fel a figyelmünket arra, hogy itt a bajai kórházban Dr. Tóth Gábor főigazgató is hasonló szellemiségben éli az életét, ezért idén az első Varga László Keresztény Közéleti-díjat neki adományozzuk – fogalmazott ünnepi beszédében Mák Kornél megyei alelnök.

Az eseményen részt vett Schanda Tamás, az ITM miniszterhelyettese, Zsigó Róbert miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, Mák Kornél megyei alelnök, Rideg László, a BKMÖ elnöke és Vedelek Norbert alelnök
Fotó: Márton Anna

– A Varga László-díj nem csak elismerés a főigazgató úrnak, hanem köszönet is.

Köszönet, hogy minden körülmények között, néha ellenszélben is kitartott közös értékeink mellett – hangsúlyozta beszédében Schanda Tamás államtitkár.

Az eseményen elhangzott, hogy Varga László igaz ember, igaz magyar és igaz keresztény, a magyar keresztény demokrácia egyik meghatározó alakja volt, akinek életpályája beleillik a XX. századi magyar igazságkeresők sorába. A nácik kiszolgálói letartóztatták, a szovjetek kiszolgálói pedig ellehetetlenítették és elűzték saját hazájából.

– Sajnos a járványhelyzet megakadályozza azt, hogy a díjat nagy ünnepség keretében tudjuk átadni – mondta Zsigó Róbert miniszterhelyettes, majd hozzátette: a díj példákat tud elénk állítani ebben az időszakban, amelyben most vagyunk, amikor mindenféle értéket megpróbálnak relativizálni. Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy olyan embereket díjazzunk, akik azt képviselik, hogy a keresztény kultúránkat és értékeinket igenis minden nap védenünk kell, és ki kell állnunk mellettük – tette hozzá Zsigó Róbert.

Zsigó Róbert miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, a térség országgyűlési képviselője
Fotó: Márton Anna

A köszönőbeszédek és a laudáció felolvasása után a díjazott Dr. Tóth Gábor főigazgató főorvos meghatottan vette át a Varga László díjat.

– Szívet melengető ez a díj. Részesültem már másféle elismerésben is, de ezt nem az orvosi tevékenységemért, nem kizárólag a kórházi vezetésért, hanem egy kicsit önmagamért is kaptam, talán ez a legjobb érzés – mondta Dr. Tóth Gábor főorvos, a Bajai Szent Rókus kórház főigazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában