fejlesztés

2021.02.21. 11:20

A turizmusra építene Dunafalva

A turizmus fellendítésében, a mezőgazdasági mintaprogram folytatásában és az utak további fejlesztésében bízik Arató Béla, Dunafalva polgármestere, aki az elmúlt év sikeres pályázatai­ról és a jövőbeni terveikről számolt be.

Márton Anna

A Trianon-emlékműnél szeretnének kialakítani egy parkot, sétánnyal, virágoskerttel

Fotó: Márton Anna

Tavaly két fontos pályázatot adtak be a Magyar Falu Program kiírására Dunafalván, összesen 44 millió forintot sikerült megnyerniük eszközbeszerzésre és utak felújítására. A munkálatok tavasszal kezdődnek. Mint azt Arató Béla polgármester elmondta, jelenleg fával segítik a rászorulókat a fűtési szezonban.

– Itt, a faluban nagyon sok helyen segítünk az embereknek. Van egy jó ágaprítónk, és ennek segítségével a visszavágott fák gallyaiból komposztanyag készül, aki igényel, annak adunk belőle. Ez jó a földekre is és tüzelésre is. A szociálisan rászorulókat ezenfelül éves szinten, nyolc hónapra, havi hétezer forinttal támogatjuk a fűtésben – mondta a polgármester.

Várják a mezőgazdasági mintaprogramra beadott pályázatuk elbírálását. Tavaly már elindultak a mezőgazdasági mintaprogrammal, ami akkor még új volt. A program keretében nagyon jó minőségű fűszerpaprikát állítottak elő.

Ezt idén ki szeretnék bővíteni: krumplit, tököt, hagymát terveznek termeszteni, hogy teljes egészében ellássák a konyhát a saját terményekkel. A spóroláson és energiatakarékosságon felül ez munkalehetőséget is teremtene az itt élőknek.

– Amennyiben a pályázatunk eredményes lesz, további alkalmazottakat is fel tudunk venni. Ezenkívül van egy másik pályázatunk is. Az önkormányzattal szemben található területet szeretnénk beparkosítani, erre már elkészült egy terv, ez lenne a Millenniumi park. Ott már korábban elhelyeztünk egy Trianon-emlékművet, és ezt szeretnénk kibővíteni egy sétánnyal, virágoskerttel – mondta Arató Béla.

A Belügyminisztérium pályázatán további támogatást szeretnének nyerni az utak felújítására, valamint szeretnék megpályázni újra az önkormányzat épületének felújítását is.

– A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program esetében prioritásként a töltésen vezető út teljes felújítását jelöltük meg, ezt szeretnénk elvégeztetni, ami egy közel 200 millió forintos beruházás lenne. A Dunafalva táblától Szeremléig, a gátőrházig tartó 7,6 kilométeres szakasz karbantartása az önkormányzatra hárul már évek óta. Ez azért is fontos, mert a dunafalvi emberek ezen a töltésen közlekednek, itt jár az iskolabusz is, erre mennek az emberek Bajára munkába, orvoshoz és bevásárolni is. Ha körbemennének Nagybaracska felé, akkor dupla ilyen hosszú lenne az út – részletezte az útszakasz felújításának fontosságát a polgármester.

A település egy 20-25 férőhelyes szálláshely kiépítésére is pályázik, erre már beadták az igényt. Ezenfelül a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatban szerepel négy kilométer hosszú járdaszakasz megépítése, a napelemes rendszer kiépítése az önkormányzati épületekre, beleértve az önkormányzat épületét, a népházat, az iskolát, az óvodát és a könyv­tárat is.

A Trianon-emlékműnél szeretnének kialakítani egy parkot, sétánnyal, virágoskerttel

Fotó: Márton Anna

Horgászparadicsom lehet a holtág

Egy 700 millió forintos állami beruházás keretében végzik a település mellett található holtág, a Bezerédi-Duna-ág rehabilitációját, melynek végeztével a polgármester reményei szerint egy igazi horgászparadicsom lehet a helyiek által csak kis-Dunaként nevezett terület.

– Nagyon bízom abban, hogy a turizmus fellendítésére is számíthatunk. Van egy szabadstrandunk is, ami nagyon népszerű. Dunafalva természeti adottságaival, sokszínű növény- és állatvilágával vonzó terület az itt lakóknak és az idelátogatóknak egyaránt. A táj varázslatos világát szeretnénk megőrizni a helyi lakosoknak és a turistáknak is. Szerintem ennek van jövője – mondta Arató Béla polgármester.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában