dance universum

2021.02.25. 19:55

A járvány ellenére sem mondott le táncversenyéről a kecskeméti TST

Online formában szervezték meg a kecskeméti TST-sek a Dance Universum táncversenysorozat idei első fordu­lóját. Az ország tánc­iskolái 155 produkcióval neveztek be.

Sebestyén Hajnalka

Forrás: Munkatársunktól

A járványhelyzet miatt a tánciskolák is nehéz helyzetben vannak. Nem tarthatnak személyes jelenléttel edzéseket, az online órákon pedig a fiatalok hónapról hónap­ra vesztik el motivációjukat.

– A sok rossz ellenére sem szerettem volna lemondani a több mint tíz éve futó Dance Universum táncversenysorozatunkról, így kitaláltam az online változatát

– mesélte Váczi Nikolett, a kecskeméti TST Tánciskola vezetője, vezető tánckoreográfusa.

– Fontos, hogy több fronton is tartsuk a lelket a táncosainkban, és erre most jó alkalmat nyújtott a versenyünk. A nevezőket arra kértük, hogy videó formájában küldjék el produkcióikat. Voltak, akik korábbi előadásukat nevezték be, de akadtak szép számban olyanok is, akik versenyzőikkel új koreográfiát hoztak össze a versenyre. Az ország különböző pontjairól 155 videó érkezett, melyet rangos zsűri értékelt – tette hozzá.

A Dance Universum táncverseny hosszú évek óta fut. A rangos országos megméretésen több – manó, gyerek, junior és felnőtt – kategóriában indulhatnak a táncosok, mindenki minősítést kap – arany, ezüst vagy bronz minősítést – a zsűri döntése alapján.

– Nálunk nincs olyan, hogy vesztes. A minősítés mellé jár az érem, a különdíjakhoz pedig az egyedi kupák. Legyen az kezdő, haladó vagy profi táncos, minden esetben nyer. A versenyünknek több célja is van. Minden induló látni fogja, milyen szinten van, így legközelebb egy nem „minősítő” versenyen már be tudja magát sorolni az indulókkal szemben. Továbbá szeretnénk segíteni az utánpótlás-versenytáncosok kinevelését, anélkül, hogy negatív élményekkel térnének haza a táncosok. Tánc, sikerélmény, fejlődés, tapasztalatszerzés a mottónk – részletezte Váczi Nikolett.

A zsűri tagja volt: Szentandrási Réka, Varga Adrienn, Elek Gábor és Váczi Nikolett profi táncosok. Idén is több stílust képviseltek a tánciskolák, legnépszerűbb kategória a mazsorett, a hiphop, az open, a színpadi látványshow, valamint az újak közül a TikTok challenge.

– A minősítés mellett számos különdíjat is kiosztunk minden évben. Idén is járt kupa például a legjobb jelmezért, a legkreatívabb videóért, a legjobb táncosnak, a legjobb koreográfiáért és még sorolhatnám. Nem utolsósorban a fődíjat, a Dance Universum-kupát az a tánciskola érdemelte ki, mely a legtöbb és legjobb produkcióval nevezett be. Idén ezt a címet a bábolnai Ritmus Alapfokú Művészeti Iskola Tiamo moderntánc-csoportja kapta. A kupát és az érmeket személyesen vittük el a bábolnai táncosoknak. Hatalmas örömmel fogadtak minket, ami nagyszerű érzés volt. A többieknek postán juttattuk el az érmeket, okleveleket – árulta el Váczi Nikolett, majd szólt néhány gondolatot a terveikről.

– Nagyon bízunk abban, hogy hamarosan enyhülnek a korlátozások, és végre személyesen is edzhetünk, készülhetünk újabb versenyekre. A terveim szerint a Dance Universum újabb fordulóját már személyes jelenléttel, Kiskunfélegyházán rendeznénk meg késő tavasszal. Azon már szeretném, ha saját táncosaim is indulnának, új koreográfiával

– mondta Váczi Niki.

Fotó: Munkatársunktól

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában