Meg kell tanulnunk bízni a tudományos eredményekben

Meg kell tanulnunk sokkal jobban bízni a tudományos eredményekben, és ezen a tudomány képviselőinek is dolgoznia kell – nyilatkozta hírportálunknak a Covid–19 elleni védőoltás kapcsán dr. Fülöp Tamás, a kecskeméti Neumann János Egyetem rektora.

Hraskó István

Dr. Fülöp Tamás kiemelte, hogy a vakcina egy nagyon komoly tudományos fejlesztés

Fotó: Bús Csaba

Egy egyetemista fia és egy középiskolás lánya van dr. Fülöp Tamásnak, a kecskeméti Neumann János Egyetem rektorának, így hát pontosan tudja, mennyi nehézséggel és lemondással jár a tinédzsereknek-egyetemi hallgatóknak a koronavírus hozta digitális oktatás és a kényszerű otthonlét. Mégis úgy véli, a korlátozó intézkedések sajnos szükségszerűek, és teljes mértékben a lakosság érdekeit szolgálják.

– Az egyetemen az első pillanattól kezdve nagyon szigorú szabályokat vezettünk be, ezt alapvető kötelességünknek tekintettük, hiszen nagy közösségről van szó, sok hallgatóról, oktatóról és munkatársról – mondta dr. Fülöp Tamás.

Hozzátette: a hírekből mindenki láthatja, hogy már eddig is nagyon sok áldozattal járt világszerte a járvány, közel kétmillióan vesztették életüket, és az emberiség nagy részének átalakította a mindennapjait.

– Az nyilvánvaló, hogy minden ugyanúgy már nem lesz folytatható, ahogy azelőtt volt, de jó lenne, ha minél hamarabb normalizálódna a helyzet, és okulva a járvány tapasztalataiból, tudnánk újraszervezni a mindennapokat. Én a védőoltás kérdését úgy tekintem, hogy az emberéletek megóvásán túl mivel tudok személyesen is hozzájárulni ahhoz, hogy az életünkben, a mindennapjainkban minél hamarabb visszatérhessünk a normális kerékvágásba. Ezért

közös felelősségünk, hogy éljünk az oltás által kínált lehetőséggel

– jelentette ki.

A rektor meglátása szerint az oltásokkal és általában a tudomány vívmányaival kapcsolatban mindig is létezett több-kevesebb szkepticizmus. De kiemelte: a vakcina egy nagyon komoly tudományos fejlesztés, egy szabályozott és ellenőrzött technológiai folyamat, egy világméretű szakmai összefogás eredménye, és sokkal biztonságosabb, mint minden más korábbi vakcina.

Dr. Fülöp Tamás kiemelte, hogy a vakcina egy nagyon komoly tudományos fejlesztés
Fotó: Bús Csaba

– Úgy tűnik számomra, hogy sokkal jobban meg kell tanulnunk bízni a tudományos eredményekben, és a tudomány képviselőinek is dolgoznia kell az eredmények népszerűsítésében, társadalom általi elfogadásának erősítésében.

Minél többeknek meg kell mutatnunk, hogy ezek az emberiség javát szolgálják,

megadják a kihívásokra a választ – húzta alá a kecskeméti egyetem rektora.

Dr. Fülöp Tamás hírportálunknak arról is beszélt, hogy az egyetem közösségének életében is komoly nehézségeket okoz a járványhelyzet. Elmaradnak a meghatározó rendezvényeik – diplomaosztó, tanévnyitó, egyetemi napok – és hiába oktatóik minden felkészültsége, online térben nem lehet elérni a tudásátadásnak azt a szintjét, mint amit a jelenléti oktatás biztosít.

– Mi itt a kecskeméti egyetemen is nagyon várjuk már azt a pillanatot, amikor az egyetem épületeit, az előadókat, a tantermeket ismét benépesítik a hallgatók, és újból a felsőoktatás hagyományos értékeire alapozva oktathatjuk a következő generációkat. Ezt is a védőoltás segítheti elő – összegzett a rektor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában