beruházás

2021.01.16. 19:34

Jó ütemben halad Solt új sportcsarnokának építése

Folyamatosak a városközpontban épülő multifunkciós sportcsarnok kivitelezési munkái.

Lencsés P. Anna

Az épülő sportcsarnok januártól téliesíthetővé válik

Fotó: Lencsés P. Anna

A közel 2400 négyzetméteres épület szerkezetének készültségi foka a napokban elérte a kilencven százalékot. A 900 milliós összértékű beruházásból 450 millió az állami támogatás, a másik részét a város saját költségvetéséből teszi hozzá.

Mint arról már beszámoltunk, a Vécsey Károly Általános Iskola szomszédságában levő beruházás helyét április végén vette át a kivitelező cég, de az építési munkálatokkal várni kellett, amíg a kötelezően előírt régészeti feltárás be nem fejeződött. Ez mintegy négy hónapig tartott, mivel a sportcsarnok helyén rendkívül gazdag leletanyagot találtak.

Major József, a Hun-Bau Holding Kft. kivitelező cég ügyvezetője hírportálunk érdeklődésére elmondta, hogy az építkezés az eredeti ütemtervnek megfelelően halad. A régészeti feltárás miatti várakozási idő jó lehetőséget adott arra, hogy előkészítsék a munkálatokat, és mára már sikerült behozni valamennyi időt a négy hónap késésből.

A beszállítók is komolyan vették a határidők betartását, és anyaghiány miatt sem kellett megállni. Jelenleg az épület szerkezete kilencvenszázalékos állapotban van, a csarnokszerkezet tetőszerkezete és tetőhéjalása elkészült, januártól téliesíthetővé válik. Az ügyvezető úgy ítéli meg, hogy az építkezés határidőre elkészül.

Németh István, Solt polgármestere elmondta, hogy a város jelenlegi legnagyobb beruházása ez a multifunkciós sportcsarnok.

– Sokéves előkészület előzte meg az építkezést, amely véleményem szerint nagyon jól áll. Az épület hivatalos átadásának időpontja november közepe, de ha minden jól megy, akkor a kivitelezővel együtt a tanévnyitás idejére tervezzük a sportcsarnok átadását. Ilyen nagy közösségi épülettel eddig nem rendelkezett Solt, itt olyan rendezvényeket is meg tudunk majd rendezni a jövőben, amelyekre a befogadóképesség hiánya miatt eddig nem volt lehetőség. Általános iskolánk tanulói, egyesületeink és a város lakossága tudja majd különféle sport és kulturális programokra is használni. Szeretnénk, hogy ebben az épületben minden korosztály megtalálja a lehetőséget a hasznos idő eltöltésére – tette hozzá a városvezető.

Az épülő sportcsarnok januártól téliesíthetővé válik
Fotó: Lencsés P. Anna

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában