Bács-Kiskun

2021.01.20. 17:29

Januártól többet fizetnek a tanulók a gyakorlati órákért

Bár a koronavírus-­járvány okozta gazdasági visszaesés miatt érezhetően csökken a tanulók száma, a piaci helyzet miatt azonban januártól árat emeltek az autósiskolák megyénkben. Jellemzően a B kategóriás jogosítvány megszerzésének óradíja emelkedett a legkisebb mértékben, míg a nagyobb kategóriák tandíjai egyes helyeken húsz százalékkal is drágultak.

Mester-Horváth Nikolett

A szakmában arra számítanak, hogy tovább csökken a tanulóvezetők száma

Fotó: Mester-Horváth Nikolett

Mindennek felment az ára az üzemanyagtól a biztosításon át az autók karbantartásáig, így az idei évet áremeléssel indítottuk – tudtuk meg Pocsai László­tól, a kiskunhalasi székhelyű Halasi ATI Kft. vezetőjétől.

A C és D kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez a tanulóknak tizenöt-húsz százalékkal magasabb díjakkal kell kalkulálniuk. A B kategóriás jogosítvány megszerzésének esetében viszont kisebb mértékű az áremelkedés a halasi iskolánál, az óradíj 6000 forintról 6500 forintra emelkedett január elsejétől.

– Ez azt jelenti, hogy a kötelező 30 vezetésóraszámmal, az elméleti tandíjakkal és a vizsgaköltségekkel együtt körülbelül 250 ezer forintba kerül egy B kategóriás jogosítvány megszerzése. Fontos azonban megjegyezni, hogy nagyon ritka az, amikor a tanuló 30 óra után elengedhető forgalmi vizsgára, általában 10-15 pluszórára van szükségük – hangsúlyozta Pocsai László.

A szakember hozzátette, hogy tapasztalatai szerint ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a tanulóvezetők döntő többsége muszájból jelentkezik az autósiskolákba.

– Pályám kezdetén olyan fiatalokkal találkoztam, akik égtek a vágytól, hogy megtanuljanak vezetni. Ma már ritkán látok ilyet, általában a család nyomására jönnek hozzánk, vagy mert belátják, hogy a munkaerőpiacon is előnnyel indul, akinek van jogosítványa. Az idősebb korosztály képviselőit pedig épp egy munkahely elvesztése ébreszti rá, hogy a jogosítvány megszerzése jobb helyzetbe hozhatja őket – mondta.

A megnövekedett tandíjakhoz a koronavírus-járvány miatt mostanra jelentősen megcsappant családi büdzsék párosulnak, utóbbi már érezteti is hatását az autósiskolákba jelentkezők számában.

– Csökkenés volt a tanulóvezetők számában a tavalyi évben, és vélhetően idén ez tovább fokozódik,

hisz sokan elvesztették a munkahelyüket – mutatott rá a változásra Pocsai László.

Ezt a tendenciát erősítette meg érdeklődésünkre Füredi András, a kecskeméti Füredi Autósiskola igazgatója is. – Érezhetően csökkent a tanulóink száma a tavalyi évben, és úgy számolunk, hogy ez idén fog csúcsosodni, mert a családok mostanra élik fel a tartalékaikat – mondta.

A szakember közölte továbbá, hogy a nagy kategóriákban januártól már ők is tizenöt százalékkal emelték az óradíjakat, míg B kategóriában attól függően fognak árat emelni, hogy milyen formában tudják foglalkoztatni az oktatókat és az milyen pluszterheket jelent majd.

A szakmában arra számítanak, hogy tovább csökken a tanulóvezetők száma
Fotó: Mester-Horváth Nikolett

Szükség van az utánpótlásra

Elöregedett a gépjárművezető-oktatói szakma, és ugyanez mondható el a vizsgáztatókról is, hisz országszerte 60 év fölött van az átlagéletkoruk – mutatott rá az utánpótlás fontosságára Pocsai László.

Elmondása szerint a szakoktatóvá váláshoz szükséges anyagi befektetés mértéke bír a legnagyobb elrettentő erővel, hisz alsó hangon is 700–800 ezer forint a képzés, ráadásul saját gépjárművel is kell rendelkeznie a leendő oktatónak, amit folyamatosan karban kell tartani. A C és D kategóriás képzések pedig pluszköltségekkel járnak.

– Az elhivatottság és a lelkesedés nem elég húzóerő, szükség van a képzések költségeinek csökkentésére – mondta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában