javuló tendencia

2021.01.19. 06:58

Egyre kevesebb kárt okoznak a vandálok megyénkben

A fémtörvény előtti időszakhoz képest jelentősen csökkent a vasúti kábel- és fémlopások száma, Bács-Kiskunban tavaly nyolc vasúti berendezést rongáltak meg szándékosan. Kevesebb a graffiti is, a megyében már csak három kocsiról kellett eltávolítani az önjelölt festők alkotásait.

Hraskó István

Fotó: Bús Csaba

A MÁV Zrt. nemrég közölte, hogy tavaly a vasúti járművek külsejéről és belső felületeiről összesen több mint 10 ezer négyzetméternyi graffitit távolítottak el, beleértve a díszesebb rajzokat, valamint a semmilyen művészi értéket nem képviselő firkálásokat, aláírásokat.

Mint megtudtuk, ez javuló tendenciát jelez, de azért így is akadt dolguk a takarítást végzőknek. November végéig országszerte összesen 1385 jármű belső felületeiről tüntették el a graffitiket,

ami 15 millió forintba került.

A vonatok külseje is áldozatul esett a festékszóróknak: a 262 vasúti járművön majd’ 3500 négyzetméternyi külső felületet kellett megtisztítani. Belül ötödével csökkent a graffitik száma 2019-hez képest, a külső tekintetében nincs ilyen mértékű változás.

Bács-Kiskun megyében tavaly három kocsi külsejét tették rendbe: Kunszentmiklós-Tass állomáson két, Baja állomáson pedig egy vagont (a 45 négyzetméter költsége 107 ezer forint volt).

A vasúttársaság a rongálások megelőzése érdekében a vasútőri jelenléten túl,

egyre több járművön alkalmaz kamerákat:

már a járműpark 12 százalékán van beépített kamerarendszer. Speciális anti-graffiti réteg is védi a járművek több mint ötödének külső felületeit, hogy a rajzokat, firkákat egy mosással, könnyedén meg lehessen szüntetni.

Az ellopott sínek, csavarok, trafók mennyisége a tizedére csökkent.

A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága megkeresésünkre hangsúlyozta: a kábellopások és a vasúti berendezések rongálásának visszaszorítását is kiemelt feladatuknak tekintik, mert ezek

veszélyeztetik a vasúti közlekedés biztonságát,

fennakadásokat, késéseket, valamint jelentős anyagi károkat okoznak.

– A szabályozásnak és a vasúttársaság erőfeszítéseinek köszönhetően a fémtörvény előtti időszakhoz képest, 2014 óta jelentősen csökkent a kábellopások száma, emellett a fémlopások – például sínek, trafók, jelzőtáblák, fedelek eltüntetésének – száma is nagymértékben visszaesett. Csaknem tizedannyi a kábellopási esemény, mint a fémtörvény bevezetését megelőző időszakban, és ezt az alacsony szintet sikerül is tartani – hangsúlyozta a vasúttársaság.

Tavaly Bács-Kiskun megyében nyolc vasúti berendezést károsított meg valaki szándékosan, ezek miatt a MÁV-nak körülbelül négymillió forint kára keletkezett.

Fotó: Bús Csaba

Csak pár példa a tolvajok működéséről: januárban Pirtó és Kiskunhalas állomás között a fénysorompó optikáját rongálták meg, szeptemberben a nyársapáti elágazás és Nyársapát között lopták el a sorompó két akkumulátorát, októberben pedig a soltvadkerti állomásról négy méter szigeteltsín-kábelt vittek el. Februárban a kiskunfélegyházi pályafenntartási telephelyre törtek be és különböző kisgépeket tulajdonítottak el, összesen 525 ezer forint értékben, ennél az esetnél a rendőrség elfogta a tolvajokat.

Szabálysértés vagy bűncselekmény

A MÁV kér mindenkit, hogy ha graffitizőket lát, haladéktalanul jelezze a vasút vagy a rendőrség munkatársainak, hogy a lehető leghamarabb tudjanak intézkedni. Magyarországon a hasonló rongálások a kár értékétől függően szabálysértésnek vagy bűncselekménynek minősülnek. A vasúttársaság minden esetben megteszi a szükséges intézkedéseket, a múlt évben 189 feljelentést tett.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában