galériával

2021.01.18. 18:27

Egy félegyházi állatmentő segített a sebesült hattyún

A lakiteleki Szikrai Holt-Tiszán gyakran jelennek meg hattyúk és vadkacsák, amikor hidegebbre fordul az idő. Általában nem egyszerre érkeznek meg, hanem folyamatosan jönnek, majd egyre többen lesznek. Ezúttal egy horog okozott kisebb fennakadást az egyik hattyúnál.

Szentirmay Tamás

A vízimadarak hetek óta a híd közelében tartózkodnak és szerencsére jól megférnek egymás mellett. Hétvégente egyre többen kíváncsiak rájuk, sokan étellel kínálják őket, mások fotókat készítenek róluk. A szakemberek szerint azonban ez nem túl jó, hiszen a madarak így hozzászoknak az etetéshez, és akkor is várják a táplálékot, amikor nincs látogató.

Jelenleg tizennyolc hattyú és harminckét vadkacsa próbálja elhessegetni a jeget a Holt-Tisza vizéből. A folyamatos úszkálással ugyanis megakadályozzák, hogy a jég átvegye a hatalmat a víz felett. Legalábbis egyelőre, hiszen az egyre hidegebb nappalok és éjszakák miatt a vízfelület egyre fogy.

Hétfőn a napsütést élvezték a vízimadarak, egy részük a parton sütkérezett, míg többen a vízben úszkálva, vagy a jégen pihenve töltötték a napot. A vadkacsák többnyire a vízben mozogtak.

A hattyúk általában közel engedik magukhoz az embereket, hiszen megszokták a közelségüket. Talán épp ennek köszönheti az életét az egyik Holt-Tiszai hattyú. Akár egy méterre is meg lehet őket közelíteni, így vette észre egy szemfüles látogató, hogy az egyik madár nyakából egy damil lóg ki,

a horog pedig belefúródott az állat bőrébe.

Azonnal értesítették Udvardi István kiskunfélegyházi állatmentőt, aki azonnal a szerencsétlenül járt állat segítségére sietett és megpróbálta befogni őt. Ez azonban nem volt egyszerű feladat. A műveletet egy körülbelül fél órás mozdulatlan megfigyelés előzte meg.

Amikor a sebesült hattyú kisétált a partra, és eszegetni kezdve a füvet, Udvardi István lassan közelebb férkőzött hozzá. Hátulról próbálkozott, majd mikor körülbelül egy méter közelségbe ért, rávetette magát az állatra. A megrémült hattyú próbált elmenekülni, de az állatvédő a lába után kapott és megfogta. Udvardi István minden szükséges felszerelést magával hozott, ezért már az akció kezdete előtt kesztyűt húzott a kezére a csípések elhárítása érdekében.

A befogást követően a férfi megvizsgálta a horgot, az ólmot levágta a damilról, majd megállapította, hogy erősen belefúródott a madár nyakába, ezért röntgenezésre is szükség lesz a későbbiek során. Az elemzés után egy zsákba helyezte a hattyút, ám a madár erősen védekezett. Miután sikerült bekötni a zsák száját, Kecskemétre, az állatkórházba vette útját a félegyházi állatvédő.

Udvardi Istvánnak nem ez volt az első madármentése, ugyanis évek óta önkéntesként végzi ezt a munkát. Két évvel ezelőtt Szentesen, a Kurca utca partján engedett el egy bütykös hattyút, amiről videófelvétel is készült. Legutóbbi akciója során pedig egy sérült egerészölyvöt mentett meg.

A madármentés ezúttal is sikeres volt, ám arra nem derült fény, hogy mikor és miként kerülhetett a horog a balszerencsés hattyú nyakába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában