utazástervezés

2021.01.14. 18:02

A kecskeméti helyi buszok is felkerültek a Google Térképre

Még egyszerűbb lesz egy utazást megtervezni Kecskeméten, ugyanis a helyi autóbuszjáratok felkerültek a Google Térképre.

Hraskó István

Fotó: Hraskó István

A Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. (KeKo) csütörtökön tette közzé Facebook-oldalán, hogy hivatalos menetrendi információs felületei térképes utazástervezéssel bővültek, immár a Google Térkép alkalmazásban is megtalálhatóak a helyi autóbuszjáratok. A menetrendi adatokat közvetlenül a KeKo biztosítja és frissíti a Google számára.

A megoldással Kecskemét közigazgatási határán belül immár pillanatok alatt meg lehet tervezni egy utazást, abban az esetben is, ha akár átszállásra is szükség van. Elég beírni a célállomást, és immár a helyi buszjáratok is a felkínált opciók között lesznek.

A Keko kiemeli, érdemes szem előtt tartani, hogy akár egyetlen bérlettel is igénybe lehet venni a több szolgáltató (MÁV-START Zrt., Volánbusz Zrt., Kecskeméti Közlekedési Központ Kft.) által biztosított utazási lehetőségeket. Ugyanis Matkó, Törökfái, Kadafalva és Méntelek mellett immár Helvécia viszonylatában is elfogadják az érvényes kecskeméti helyi menetjegyeket és bérleteket a Volánbusz elővárosi és regionális autóbuszjáratain. A KeKo által kibocsátott Kombinált bérletekkel pedig utazni lehet a vonatokon is Kecskemét vasútállomás és Hetényegyháza, valamint Kecskemét – Alsóúrrét – Kisfái között.

A Google Térképen a megálló ikonjára kattintva megjelenik az érkező helyi buszjáratok listája, mellette az érkezésig hátralévő idővel. Egy adott járatra kattintva a járat vonalát is meg lehet nézni. Az Útvonaltervre rányomva pedig pár másodperc alatt kész az útiterv.

A térképes útvonaltervezés elérhető asztali számítógépen, Android, iPhone és iPad eszközökön is.

Fotó: Hraskó István

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában