2020.12.25. 11:51
Szaloncukor és tea is jutott a csomagokba
Tárjátok ki a szíveteket! – Tegyük szebbé a rászoruló családok karácsonyát címmel még novemberben elkezdődött a Katolikus Karitász adventi segélyprogramja.
Közel három mázsa tartós élelmiszert gyűjtöttek össze a II. Rákóczi iskola diákjai
Fotó: Pozsgai Ákos
– Az adományozás több részből tevődik össze, egyrészt a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum diákjai a Katolikus Karitasz akciójához kapcsolódva már novembertől tartóstélelmiszer-gyűjtést szerveztek – tájékoztatta hírportálunkat dr. Kuti Sándorné, a Katolikus Karitász halasi csoportjának vezetője.
– Árpád-házi Szent Erzsébet tetteit felidézve, lélekben már a karácsonyt várva ajánlották fel az adományokat a fiatalok, melyeket az iskolán kívüli oktatás ellenére sikerült megszervezni, közel három mázsa tartós élelmiszert gyűjtöttek össze.
A csoportvezető elmondta azt is, hogy a hívek is szép számban segítették a gyűjtést, adományaikat a templomba, illetve a plébániahivatalban adták le, valamint érkezett jelentős pénzadomány is a szervezet számlájára, aminek egy részéből szintén tartós élelmiszereket vásároltak. A tartós élelmiszerek között a liszt, cukor, tészta, étolaj, rizs és konzerv mellett a többi között található volt tea és szaloncukor is, melyek az ünnepet meghittebbé tehetik a rászorulók számára. Az adományok egy részét a halasi tanyagondnokok szállították ki, de voltak, akik személyesen vették a plébániahivatalba, illetve a Katolikus Karitász önkéntesei vitték el a házakhoz.
– A körülbelül hetven csomagot szenteste előtt sikerült eljuttatni a rászorulóknak, ami jelentős segítséget jelent a számukra – tette hozzá dr. Kuti Sándorné.

Fotó: Pozsgai Ákos