KISKUNHALAS

2020.12.19. 13:47

Magyarországot képviselte egy nemzetközi pályázaton

Színes, hanukai motívumokkal díszített, saját készítésű arcmaszkjával a kiskunhalasi Ritter Rebeka győzedelmeskedett a Zsidó Világkongresszus elnöke által alapított Ronald S. Lauder Alapítvány pályázatán. Így ő képviselte egyedüliként Magyarországot a hétfői online nemzetközi megmérettetésen.

Mester-Horváth Nikolett

Ritter Rebeka hanukai jelképekkel díszített maszkja jutott be a nemzetközi versenyre

Fotó: Pozsgai Ákos

A Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója részt vesz a Lauder Alapítvány és a budapesti Lauder Javne Iskola öt éve indított digitális judaisztika és héber nyelvoktatásában.

– A programnak hazánkban több száz, világszerte pedig több ezer tanulója van. Részükre hirdettek meg egy maszktervező versenyt, amelynek a témája a zsidóság volt. Először mindenhol az országos fordulókat tartották meg, és öt ország legjobbjai vettek részt a nemzetközi versenyen, ahol Lauder asszony választotta ki a győztes maszkot, ami egy lengyel kislányé lett. Mi pedig annak is örülünk, hogy Rebeka képviselhette Magyarországot – tudtuk meg Ritter Nándornétól, Rebeka édesanyjától.

A fiatal lány szívesen szenteli szabadidejét a művészetnek, szeret rajzolni, festeni, volt már önálló kiállítása is Halason. Nem sokat gondolkodott tehát, amikor tanára felhívta figyelmét a maszkkészítő versenyre.

– Mivel közelgett a hanuka, ezért arra gondoltam, hogy legyenek akkor a maszkomon az ünnep fő jelképei, mint a trenderli, a hanuka egyik legkedveltebb játéka, a Dávid-csillag vagy épp a nyolc plusz egy ágú gyertyatartó, a hanukija. Édesanyám pedig segített héber nyelven is felírni ezeknek a motívumoknak a nevét – mesélte Rebeka.

A kiskunhalasi tanuló azt is elárulta, hogy először egy rajzlapon tervezte meg a maszk formáját és a rajta szereplő ábrákat, ezt követően a rajzot egy speciális anyagú fóliára nyomtattatták, majd rávasalták a maszkra. Rebeka a győztes alkotásával amellett, hogy bejutott a nemzetközi versenyre, ötvenezer forint értékű vásárlási utalványt is nyert.

– Egyáltalán nem számítottam arra, hogy a hazai fordulóban az én maszkom lesz a legjobb, meglepődtem a győzelmen, de nagyon jólesik, hogy elismerték a munkámat – mondta a fiatal lány.

Ritter Rebeka hanukai jelképekkel díszített maszkja jutott be a nemzetközi versenyre
Fotó: Pozsgai Ákos

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában