2020.12.01. 12:03
Három dolgozó megfertőződött a sükösdi önkormányzat hivatalában
Továbbra is intézik az ügyeket a sükösdi önkormányzat hivatalában, de már csak telefonon és e-mailben tudnak a lakosok rendelkezésére állni – tudtuk meg Bánné dr. Raffai Gyöngyi jegyzőtől. Hétvégén az üzemorvos koronavírus-tesztelést rendelt el és a meglévő 14 munkatársból már háromról kiderült, hogy pozitív, ezért rendelték el az ügyintézés részleges bezárását.
Az általános iskolákban és az óvodákban lezajló rendszeres tesztelés eredményeként gyermekek kerültek karanténba, aminek az lett a következménye, hogy a rájuk vigyázó szülők tesztjei pozitívak lettek. Azokról a szülőkről van szó, akik ügyintézői pozícióban dolgoznak a hivatalban. A teljes hivatali állomány kétharmada már átesett a szűrésen a hétvégén, ahol kiderült, hogy három munkatárs pozitív.
A jegyző elmondta továbbá, hogy ezekben a napokban még a hivatali állomány többi tagját is tesztelik és szerinte megtörténhet, hogy még lesznek pozitív eredmények, ezért rendelték el ezt az intézkedést. Nem szüneteltetik teljes mértékben az ügyintézést a sükösdi polgármesteri hivatalban, mert az írásbeli nyomtatványok elhelyezhetőek a postaládában és telefonon mindenkit tájékoztatnak, illetve e-mailben is lehet ügyeket intézni – mondta el Raffai Gyöngyi.
koronavírus (Bács-Kiskun megye)
- Koronavírus: itt vannak a heti, kecskeméti szennyvízadatok
- Mutatjuk a kecskeméti szennyvízadatok eredményeit
- Megérkeztek a heti, kecskeméti szennyvízadatok
- Koronavírus: itt vannak a heti, kecskeméti szennyvízadatok
- Koronavírus: itt vannak a heti, kecskeméti szennyvízadatok