videóval

2020.12.02. 11:30

Győzelmet hozott a félegyházi diákoknak a sütemény

Kiemelkedő eredménnyel zárták az idei Pék Hagyományőrző Országos Versenyt a kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum diákjai a közelmúltban.

Vajda Piroska

A megmérettetést a koronavírusjárvány-helyzetre való tekintettel rendhagyó módon, digitális formában rendezték meg, ahol a tizenegyedik évfolyamos pék-cukrász osztály diákjai, Kurgyis Vivien és Bandzsal Donát első helyezést értek el, tepertős-szilvalekváros papucsukkal – tájékoztatta hírportálunkat Rózsa Pál, az intézmény igazgatója.

Mint tőle megtudtuk, a verseny során HÍR, azaz Hagyományok, Ízek, Régiók címmel kellett a versenyzőknek saját gyűjtésű, az előírásoknak megfelelő termék elkészítését videófelvételen rögzíteni. A filmben a termék manuális elkészítésén kívül szerepelnie kellett a történetét és jellegzetességeit ismertető részleteknek is. A felvételről egyértelműen ki kellett derülnie, hogy a készülő termék a versenyzők munkája, és a termék részleteit is jól láthatóan kellett a zsűri számára bemutatni. Az elkészült süteményt pedig hagyományőrző jellegű dekoráción kellett tálalni – részletezte az igazgató.

Rózsa Pál elmondta továbbá, hogy azért választották a tepertős tésztás, szilvalekváros töltelékű terméket, mert ez az Alföld egyik jellegzetes – disznóvágások alkalmával is gyakran készített – süteménye. A verseny eredményét tekintve jó választásnak bizonyult – hangsúlyozta Rózsa Pál. Kiemelte, a diákokat Nagy Melinda, Horváth Krisztián és Horváth Mária oktatók készítették fel az országos versenyre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában