kecskemét

2020.12.08. 19:58

Fazakas Bendegúz kiskora óta a színészet világában él

A 37. Chicagói Nemzetközi Gyerekfilm Fesz­tiválon a gyerekzsűri legjobbnak járó díját egy magyar kisfilm, a Katapult nyerte el. A díjazott alkotásban a főszerepet a kecs­keméti Fazakas Bendegúz alakítja.

Sebestyén Hajnalka

Fazakas Bendegúz gyermekkora óta kötődik a Katona József Nemzeti Színházhoz

Fotó: Bús Csaba

– Milyen szerepet tölt be az életedben a filmezés, a színészi játék?

– Kiskorom óta a színészet világában élek a szüleim révén. Nyolc éve játszottam először színpadon a kecskeméti Katona József színházban. Eddig három színdarabban mellékszerepeket és három filmben főszerepeket alakítottam.

– Hol láthatott eddig a közönség?

– Színházban elsőként a Meseautóban debütáltam, majd az Újvilág passióban és a Szecsuáni jóemberben léptem színpadra. A filmek sorát a Kőmajmok háza indította, utána jött a Paparazzi, legutóbb pedig a Katapult című kisfilm.

– Az, hogy a szüleid ismert színészek, jelentett bármi előnyt vagy esetleg nyomást?

– Édesapám, Fazakas Géza és édesanyám, Magyar Éva színművészek, a kecskeméti színház társulatának tagjai, immár húsz éve. Én ebbe a világba születtem bele, teljesen otthonosan mozgok a színházban, a színpadon. Ők is örülnek a sikereimnek, de egyáltalán nem nyomasztanak azzal, hogy legyek színész. Sőt, nem is a színi pályát szánják nekem.

– Hogyan képzeled a jövőd? Vonz a színészi pálya?

– Egyáltalán nem, csak hobbiként, jó időtöltésként gondolok rá. Természetesen szívesen szerepelek, és örömmel töltött el eddig valamennyi szerepem, mégsem készülök színésznek. Számomra az elsődleges jelenleg a tanulás és a sport. A biológia a kedvencem. Korábban gondolkodtam az orvosi pályában, most viszont erdészmérnöknek készülök. Emellett a sport is meghatározó a számomra. Korábban kézilabdáztam, tavaly tértem át a thai bokszra, melyet nagyon szeretek.

– A Katapult című film első díjat nyert a közelmúltban a Chicagói Nemzetközi Gyerekfilm­ Fesztiválon. Mesélnél a forgatásról?

– Pilisborosjenőn forgattuk le 2018 februárjában. Egy hétig tartott, de minden pillanatát élveztem. Annak ellenére is, hogy az év leghidegebb hete volt. Mínusz nyolc fokban pizsamában kellett forgatnom. Egy nagy családként működtünk együtt. A munka kemény és fárasztó volt, ennek ellenére vidám hangulatban telt el minden nap. A rendezővel, Szövényi-Lux Balázzsal nagyon jó kapcsolatot alakítottam ki, az egy hét alatt nála laktam a fővárosban. Az ismeretségünket a Kőmajmok háza filmnek köszönhetem.

– Mennyire izgulsz a forgatásokon, illetve a színpadon?

– Mondhatni semennyire, hiszen kisgyermekkorom óta ebben a világban élek. Talán a színházban van még egy pici lámpalázam, de az pont egészséges, és talán kell is a sikeres szerepléshez.

– A filmezést vagy a színházat szeretted jobban?

– Mindkettőt élveztem, de a színháznak még mindig van egy különleges varázsa. Ugyanakkor a filmezés több lehetőséget rejt magában.

– Mostanában is kapsz felkéréseket?

– Igen, de csak azt vállalom el, amiben látok kellő kihívást és nem megy a tanulás vagy a sport rovására. Ahogyan utaltam is rá, számomra most azok élveznek prioritást. A színpad, a film csak jó időtöltés, és csak a kötelességeim után férnek bele a szabadidőmbe.

Fazakas Bendegúz gyermekkora óta kötődik a Katona József Nemzeti Színházhoz
Fotó: Bús Csaba

– Van esetleg olyan szerep, vagy olyan karakter, akit szívesen megformálnál?

– Ezen még nem is gondolkodtam, de ha szembejönne velem, biztosan érezném benne a kihívást, és igent mondanék rá.

– Osztálytársaid, barátaid hogyan fogadják sikereidet, szerepléseidet?

– Örülnek neki, szívesen megnéznek, de ettől még ugyanolyan barát vagyok a szemükben, mintha egy átlag kamasz lennék. Az értékeim számukra nem a színészi tehetségemben rejlenek.

– Hogy viszonyulsz a digitális oktatáshoz?

– Nem nekem való. Én szeretem a korlátokat, ha beosztják az időmet. Könnyebben boldogulok rendszerben. Arról nem beszélve, hogy hiányzik a közös­ség.

A díjat a gyerekzsűri ítélte oda az online fesztiválon

A közelmúltban lezajlott 37. Chicagói Nemzetközi Gyerekfilmfesztivált idén a világ­járvány miatt online formában rendezték meg. Nagy sikert aratott Szövényi-Lux Balázs kisfilmje, a Katapult. A rangos megméretésen a rövidfilmes versenyprogramban összesen 242 alkotás szerepelt, amelyek közül a legjobb élőszereplős filmnek járó díjat a gyerekzsűri a Katapult című filmnek ítélte oda. A magyar kisfilmet az ifjúsági zsűri ugyanebben a kategóriában a második legjobbnak választotta. A film főszerepeiben Fazakas Bendegúz, Gáspárfalvi Dorka, Kovács Lajos és Kálloy Molnár Péter látható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában