bács-kiskun

2020.11.04. 17:53

Védeni kell a vízórát

Mivel november folyamán már előfordulhatnak nulla fok körüli napi minimumok, a vízórák fagymentesítésére figyelmezteti ügyfeleit a térségben működő Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. (Kiskunvíz).

Gábor János

Ha elfagy a mérő, az előfizetőknek kell állniuk a cserét

Forrás: MW

Fotó: Balogh Ákos

A cégnek és a fogyasztóknak egyaránt sok bosszúságot szokott okozni a hideg idő, mivel az emberek hajlamosak szigetelés nélkül hagyni az akna­fedeleket, így sok mérőberendezés tönkremegy.

– Szeretném felhívni mindenki figyelmét a vízmérők fagyás elleni védelmére: ha olyan helyen van az óra, hogy ki van téve a hidegnek, akkor rakjanak valamilyen takarást, akár egy régi kabátot az akna tetejére – jelezte Szigeti Attila, a Kiskunvíz Kft. műszaki igazgatója.

– Sok olyan esetünk szokott lenni, hogy a fogyasztók nyáron félreemelik az aknafedelet, aztán úgy felejtik, és később elfagy a vízmérő. Volt olyan telünk, amikor a területünkön nyolcszáz vízmérő fagyott el egyetlen éjszaka alatt – figyelmeztetett. Hozzátette: ebben az esetben az ügyfélnek kell kifizetni a cserét, ami neki pénzkidobás, a szolgáltatónak pedig időrabló feladat.

A szakember hangsúlyozta: rövidesen el kell zárni a kerti csapokat is, és kiüríteni a vizet az üdülők vagy más, télen fűtetlenül álló ingatlanok belső hálózatából. Ilyenkor érdemes ellenőrizni a vízórán lévő fekete fogyasztásjelzőt is, ami ha nem pörög, akkor biztosan sikerült lezárni a csőrendszert. Erre Szigeti szerint azért kell külön figyelni, mert a szolgáltató már csak évente ellenőrzi a mérőberendezéseket, vagyis legközelebb jövőre értesíti ügyfeleit az esetleges fogyasz­tásról, vagy meghibásodásról.

Ha elfagy a mérő, az előfizetőknek kell állniuk a cserét
Fotó: MW

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában