Videóval

2020.11.25. 19:40

Több megyei diák a dobogó legtetejére állhatott a robotikaversenyen

Kecskeméti bányais és kiskunhalasi sziládys siker is született a közelmúltban lezajlott XI. Robotprogramozó országos csapatverseny döntőjében. A nagy hagyományokkal rendelkező versenyt a járványhelyzet miatt online rendezte meg a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium.

Sebestyén Hajnalka

Forrás: Bányai Júlia Gimnázium

A 2010-ben indult versenysorozat idei döntőjéről Kiss Róbert, a szervező Bányai gimnázium okleveles matematika-kémia-informatika szakos középiskolai mestertanára, a robotika oktatás vezetője adott számot.

– A robotprogramozó versenyt minden évben a közoktatás 5-8. évfolyamára járó diákok számára hirdetjük meg. Az idei terveinket felülírta a járvány, így tavasz helyett most ősszel és online tudtuk a megméretést lebonyolítani. Az ország teljes területéről 93 csapat nevezett a versenyre. A kényszerű helyzetben az 1. fordulót az iskolák helyben bonyolították le, intézményenként és kategóriánként a legjobb csapattal indulhattak a döntőn – részletezte Kiss Róbert.

Fotó: Bányai Júlia Gimnázium

A legjobbak kerültek a döntőbe. A virtuális térben lebonyolított döntőn 13 iskola 30 csapata mérte össze tudását. A diákoknak két óra alatt kellett kategóriánként négy feladatot megoldaniuk és az elkészült programok kódjait elküldeniük. A verseny időtartama alatt a szervezők folyamatos kapcsolatot tartottak a versenyzőkkel.

– A verseny népszerű a diákok és az iskolák körében. Az első verseny óta minden évben nőtt a résztvevők száma. Egyre több iskola ismeri fel, hogy a jövő mérnökeinek képzését, motiválását a műszaki tudományok felé már kisiskolás korban el kell kezdeni. Az idei év rendhagyó volt, de résztvevők érkeztek Sopronból, Győrből, Hajdúböszörményből, Debrecenből is – tette hozzá a mesterpedagógus.

A kecskeméti verseny egyedülálló abban a tekintetben, hogy itt a diákok programozói, kódolási tudásukat bizonyítják a robotika eszközeinek segítségével. Valamennyi résztvevő az oklevélen kívül tárgyjutalmat is kapott.

– A csapatoknak MINDSTORMS robotokat kell programoznia a versenyen. Egy nagyméretű tesztpályán különböző akadályok és vonalhálózat között kell a konstrukcióknak manőverezni úgy, hogy megoldják a néha mérnöki és informatikai szempontból sem egyszerű feladatokat. A robotok önállóan működnek, nincs távirányítás. A vezérlő programokat a diákok írják számítógépen, majd a robotra feltöltve a programot, az már önállóan hajtja végre az utasításokat. Érzékelőivel képes tájékozódni a környezetében és a külső szemlélő számára már-már intelligensnek tűnő viselkedést is tud produkálni. Mindezt 5-8. évfolyamos diákok által készített algoritmusok alapján – jegyezte meg Kiss Róbert.

Fotó: Bányai Júlia Gimnázium

A szakmai zsűri egyöntetű véleménye szerint a döntőn szereplő diákok programozói tudása évről-évre jelentősen fejlődik, és olyan absztrakt gondolkodásról és algoritmizálási tudásról tanúskodik, amire az oktatásunknak igen nagy szüksége van.

Az országos döntőben több megyei siker is született. Az 5. évfolyamon első helyen végzett a kecskeméti Bányai gimnázium Diszkógömb elnevezésű csapata. A 6. évfolyamon harmadik helyezést ért el megosztva a Bányai gimnázium Mikrobotok csapata. A 7-8. évfolyamon szintén megosztva harmadik helyezést szerzett a bányais Kiskutya csapat, valamint 5. helyezést a kiskunhalasi Szilády Áron gimnázium Szilády III csapata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában