jubileum

2020.11.29. 07:00

Százötvenedik évfordulóját ünnepli bajai társulat

A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társu­lata 150 évvel ezelőtt tette le az alapkövét a mai Szent László Általános és Művelődési Központnak. A jubileumi évben megkezdték az új iskolaszárny építését is. Hajdók Róbert, az intézmény igazgatója az évforduló tiszteletére megjelent évkönyvről és a felújítás részleteiről tájékoztatta a baon.hu-t.

Márton Anna

Hajdók Róbert igazgató

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Márton Anna

Jubileumi évkönyv jelent meg a Bajai Szent László Általános Művelődési Központ és jogelődjei címmel, melyet több szerző közösen alkotott. A könyv ötlete két évvel ezelőtt fogalmazódott meg, tudtuk meg Hajdók Róbert igazgatótól, aki 2016 óta vezeti az intézményt, az előkészítő munka egy teljes évet ölelt át. – A könyv két részből áll: az első időszak egy tudományosan feldolgozott rész, viszont az államosítástól kezdve a szerzők inkább a saját élményeikre alapozva írták meg az intézmény történetét – mondta az igazgató.

Nebojszky László, az intézmény egyik tanára elvállalta, hogy 1870-től kezdve egészen 1947-ig, az államosításig feldolgozza az intézmény történetét. Ez nagyon sok kutatást igényelt, nagyon sok forrást szerzett be, főleg a kalocsai levéltártól, de kaptak anyagot Kecskemétről, a Bajai Múzeumtól, a levéltártól, rengeteg olyan anyagot szereztek be, aminek a feldolgozásához időre volt szükség.

Az előkészítő munka egy teljes évig tartott,

tudtuk meg Hajdók Róberttől.

– Én időközben felkerestem a volt tanáraimat, akikről tudtam, hogy szívesen részt vennének a könyv megírásában. Marosvásárhelyiné Gergely Anna, aki az intézménynek volt sok évtizeden keresztül igazgatóhelyettese, a Tóth Kálmán Leánygimnáziumba járt, és ezt az időszakot dolgozta fel, aztán következett a gépész­képzés is húsz évig, mivel én akkor jártam az intézménybe, így ezt a korszakot én foglaltam össze – mondta el a Szent László Általános Művelődési Központ igazgatója.

Magyarországon 1860-ban jelentek meg a Kalocsai Iskolanővérek Kalocsán és alapítottak rendházat, majd rá 10 évre Bajára érkeztek és itt is rendházat, valamint iskolát alapítottak. Az intézmény alapkövét 1870. május 5-én tették le, és október végén már elkezdték a tanítást.

– Az épület maga nagyon sokat változott, bővült, de az első hetven évet az határozta meg, hogy itt apácák tanítottak és természetesen leány­nevelde volt. A középfokú oktatás mellett még tanítóképzést is tartottak. Ez az időszak 1947-ig tartott, akkor volt az államosítás, illetve az apácarend szétszóratása is megtörtént – foglalta össze a régi idők történéseit Hajdók Róbert. A kezdetekben, 1870-ben 50 fő volt a tanulók létszáma,

jelenleg már 1200 gyermeket oktatnak.

Az évek folyamán egyre többen tanultak az intézményben, mely nagyon sok fejlődésen ment át, és az államosítás után líceum, majd leánygimnázium lett. Az 1950-es években vette fel a Tóth Kálmán nevet, de akkor is még leánygimnáziumként működött.

– A hatvanas évek elején Magyarországon négy vízügyi szakközépiskolát hoztak létre, köztük egyet Baján is, és az is a Tóth Kálmán Gimnázium és Szakközépiskola része lett – tette hozzá Hajdók Róbert, majd elmondta azt is, hogy a gimnáziumi képzés mellett a vízügyi képzés is megjelent ebben az időszakban, valamint megérkeztek a fiúk is az intézménybe, innentől már koedukált oktatás működött. Egy tollvonással

1979-ben megszüntették a gimnáziumi képzést,

akkor úgy döntöttek, hogy már csak szakközépiskolaként működhet tovább: ez volt a Tóth Kálmán Szakközépiskola, hagyományos vízügyi képzéssel, és akkor megjelent a gépészképzés is. A gimnáziumi képzés csak az 1990-es évektől jött vissza. Jelen pillanatban intézményünkben van 8 és 4 osztályos gimnázium, két szakon oktatnak a technikumban, továbbra is a környezetvédelem- és vízügyképzésen, és van még egészségügyi képzésünk is – tájékoztatott Hajdók Róbert. A jubileumi évkönyv nemcsak az intézményről szól 1870-től 1947-ig, hanem betekintést ad Baja város belvárosának életéről is.

– Az apácák sokrétű kapcsolatot tartottak a helyi plébánosokkal, ilyen jellegű történetek is olvashatók a könyvben. A bajaiknak és környékbelieknek jó élményekkel szolgálhat, megindíthat bennük egy nosztalgikus hangulatot, főleg akkor, ha Tóth Kálmán-osok voltak – hangsúlyozta Hajdók Róbert. Nagyon sok fényképet is találunk az évkönyvben, sok régi fotót feldolgoztak, de a régi tanítványok is küldtek be fotográfiákat. Jó látni ezeken, hogy Baja város hogy nézett ki 120 évvel ezelőtt.

Hajdók Róbert igazgató
Fotó: Márton Anna / Petőfi Népe

A jubileumi évben az intézmény egy új iskolaépülettel bővült

A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata által fenntartott Szent László Általános Művelődési Központ 456,86 millió forint európai uniós és Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program támogatásból, illetve a fenntartó által kiegészített összegből egy új iskolaépülettel bővült.

A földszinten egy nagy területű aula, minden szinten két-két osztályterem, több csoportbontó terem, irodák és kiszolgálóhelyiségek kerültek kialakításra. A tetőszerkezetre napelemeket helyeztek, az épület fűtését a legmodernebb hőszivattyús rendszerű fűtőberendezések látják majd el.

A sportudvar is teljes egészében megújult. Kialakítottak egy udvari fitneszparkot, többsávos futópályát, valamint egy öntött gumiborítású, többfunkciós sportpályát, amely alkalmas arra, hogy az időjárás függvényében a tanulók a sportágak széles palettáján válogathatnak. Kispályás labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, floorball, tenisz és még egyéb sportágakban próbálhatják ki magukat a gyermekek.

Bár a jubileumi évet nem tudták megünnepelni, az új épületnek és a felújításnak nagyon örülnek. Az új iskolaszárny felszentelése tavasszal várható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában