pénzügy

2020.11.20. 17:15

Százmillió forintos mentőövet kap Lakiteleknek

Az új képviselő-testület a súlyos pénzügyi helyzet normalizálása céljából pluszforrást igényelt a Belügyminisztériumtól.

Vajda Piroska

A megörökölt adósság és a járvány okán csökkent bevételek nehéz helyzet elé állítják a lakiteleki önkormányzatot. Az új képviselő-testület a súlyos pénzügyi helyzet normalizálása céljából pluszforrást igényelt a Belügyminisztériumtól. A tárca 116 millió forint támogatást ítélt meg – számolt be a hírről Madari Róbert polgármester a község honlapján.

Mint írta, a választást követően azzal szembesültek, hogy az önkormányzat idei költségvetése az áthúzódó hatású döntések, beruházások miatt száz százalékban kötelezettségekkel terhelt. Az önkormányzati cégek évek óta veszteségesek, a helyzet megszüntetése érdekében azonban semmilyen tulajdonosi lépés nem történt, így a mostani vezetés feladata az, hogy ezeket az állapotokat megszüntesse. Mindezek mellett olyan beruházásokat kell befejezni, amelyeket korábban a szükséges anyagi fedezet nélkül kezdtek el, ráadásul egyes pályázatoknál nagy mértékben megemelkedtek a bekerülési költségek is, így ezeket a jelenlegi költségvetésből kell finanszírozni.

A polgármester szerint a helyzetet tovább nehezíti, hogy évek óta húzódó jogügyletekkel találták szembe magukat. A rendőrség segítségét is kérték bizonyos pénzmozgások és az azokhoz kapcsolódó személyi felelősségek tisztázása érdekében – olvasható a tájékoztatóban. Madari Róbert arról is szólt, hogy a helyzetet tovább súlyosbítják a járvány elleni védekezés okán történt központi elvonások, rendkívüli intézkedések.

– Annak érdekében, hogy meg tudjuk oldani a helyzetet és biztosítani tudjuk településünk jelenét és jövőjét, megkerestük Lezsák Sándort, a térség országgyűlési képviselőjét, valamint a Belügyminisztérium rendkívüli támogatási forrásához fordultunk segítségért. Figyelembe véve a hiányt és a rendkívüli körülményeket, több mint 200 millió forintra lenne szükségünk, amiből a Belügyminisztérium 116 millió forint támogatást ítélt meg Lakitelek számára, amely hatalmas segítség a jelenlegi helyzetünkben – fogalmazott Madari Róbert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában