2020.11.14. 19:25
Ötvenedik alkalommal adott vért kollégánk
Szerda délelőtt és csütörtökön is várták a véradókat a kiskunmajsai művelődési házban, ahová már az első napon szép számban érkeztek az önkéntesek. Két nap alatt összesen 95 fő adott vért, ami megyei átlagban nagyon jónak mondható.
Tapodi Kálmán kollégánk régóta rendszeres véradó
Fotó: Pozsgai Ákos
Az önkéntesek a véradásért a majsai fürdőbe szóló belépőt kaptak, amit a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet után tudnak majd felhasználni. Járt a véradóknak egy ötszáz forintos étkezési utalvány is, valamint egy-egy üveg bor a Kiskunmajsai hegyközség felajánlása révén.
November 27-én köszöntik majd a sokszoros véradókat a véradók napján Kiskunmajsán. A városban sokan vannak, akik rendszeresen adnak vért, köztük kollégánk, Tapodi Kálmán is, ő ötvenedik alkalommal kereste fel a véradóhelyet.
– Az egész még a katonaságnál kezdődött, a segítés mellett az is motivált mindannyiunkat, hogy két nap szabadság és eleinte még egy sör is járt érte. Rendszeresebben azóta járok, amióta megtapasztaltam, hogy mennyire nélkülözhetetlen az emberi segítségnyújtásnak talán a legszebb formája. Fiam kiskorában közel nyolc hétig szorult kórházi ápolásra, nem volt szüksége vérkészítményre, de ilyenkor sok mindent lát és átértékel magában az ember. Nemrégiben egy barátom is annak köszönhette életét, hogy volt elegendő vér a kórházban, ahol műtötték. Aki csak teheti, menjen el vért adni! Az Országos Vérellátó Szolgálat mostanában üzenetet is küld, amikor felhasználták a levett vért a gyógyításhoz, és ilyenkor jó érzés, hogy valakinek segíthettem – mondta el érdeklődésünkre kollégánk, mielőtt a véradás előtti szokásos orvosi vizsgálatra bement volna.
A Magyar Vöröskereszt még októberben indított a fiatalok, diákok számára internetes kampányt. Korábban a felsőoktatásban tanuló diákokat szólították meg, de a koronavírus-járvány kezdete óta ez egyre nehezebb, ezért szervezték a kampányt. A vérellátó adatai szerint naponta 1600–1800 véradóra lenne szükség az országban, de a járvány alatt ennél kevesebben mutatnak erre hajlandóságot.

Fotó: Pozsgai Ákos