BAJA

2020.11.15. 20:00

Nem sok esély van a tömeges áttelepülésre

Kozmikus iránytű címmel tartotta meg néhány nappal ezelőtt az újabb járványügyi intézkedések bevezetése előtti utolsó előadását dr. Hegedűs Tibor, a Bajai Csillagvizsgáló igazgatója az Ady Endre Városi Könyvtárban. Az előadás központi témája az volt, hogy hova mehetnénk, ha a Föld lakhatatlanná válna.

Márton Anna

Dr. Hegedűs Tibor csillagász, asztrofizikus

Fotó: Márton Anna

Hegedűs Tibor csillagász, asztrofizikus ugyanazt az álláspontot fogalmazta meg, amit a 2019-es Nobel-díjas csillagász mondott: nem lesz hova mennünk. Bár sok olyan bolygót találni nem is túl messze a Naprendszertől, ahol hasonlóak lehetnek a kémiai, fizikai és földrajzi viszonyok, mint itt, a Földön, de olyan elképzelhetetlen távolságok vannak a csillagok között, hogy azon a véleményen van, hogy soha, száz év múlva sem, meg ezer év múlva sem fogunk tudni áttelepülni tömegesen más bolygóra, még a legközelebbire sem.

– Az viszont örömteli dolog, hogy látjuk, hogy a Földünkhöz hasonló bolygó sok van, és az emberiség tudásanyagát mindenképpen jó bővíteni. A mai csillagászokat, biofizikusokat, bioasztronómusokat az vezérli, hogy találjanak olyan helyeket, ahol van víz, oxigén, Föld méretű bolygó van, ahol lehet élet. Úgy néz ki, hogy vannak ilyen helyek, ha nem is sok, de újabb és újabb szondák kerülnek Föld körüli pályára, amik meg fogják százszorozni és ezerszerezni az ilyen méretű ismert bolygók számát – mondta.

Az előadás legfontosabb kicsengése az volt, hogy vigyázzunk a Földre, mert nem tudunk elmenni innen.

– A csillagászok bíznak abban, hogy néhány éven belül már egy statisztikai számot is tudnak mondani, hogy hány százaléka lehet az ismert bolygóknak, amik a Föld analógiájához nagyon hasonlók, és aztán a következő lépés az lesz, hogy légköröket is tudjunk tanulmányozni. Remélem, hogy az életemben még ez bekövetkezik – emelte ki a csillagász.

– A technikánk igazából már alkalmas arra, hogy a legközelebbi csillagokra eljuttassunk esetleg egy tízdekás kicsi dolgot egy-két emberöltő alatt, de hogy ebből mikor lesz olyan űrhajó, amivel egy pár száz kilós szondát el tudjunk juttatni és az vissza is tudjon küldeni képjeleket, ehhez még szerintem száz-kétszáz év fejlődése kellene. De mindig csak arról nyilatkozhatunk, amit addig ismerünk – zárta gondolatait Hegedűs Tibor.

Dr. Hegedűs Tibor csillagász, asztrofizikus
Fotó: Márton Anna

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában