tiszaalpár

2020.11.20. 11:30

Megkezdték a törpeharcsák lehalászását a Holt-Tiszán

Mintegy harminc mázsa törpeharcsát halásztak le az alpári Holt-Tiszából. Az évente kétszer tartott lehalászás után a horgászoknak nagyobb esélyük van más halakat is fogni a Holt-Tiszán.

Szentirmay Tamás

Évente két alkalommal, ősszel és tavasszal szokták lehalászni a törpeharcsákat az Alpári Holt-Tiszából. Az őszi első lehalászásra a napokban került sor.

A mostani lehalászás egyúttal felmérés is, még pedig annak a felmérése, hogy milyen fajta invazív halak vannak tömegesen a holtágban.

A szakemberek megállapították, hogy törpeharcsából van legtöbb a holtágban. Ezt a fajtát a horgászok nem igazán kedvelik, bár sokan szeretik a húsát.

A Bács-Kiskun megyei Horgászegyesületek Szövetség ebben az évben is szerződést kötött Nádudvari Lajos halásszal és segítőjével, Palotai Lászlóval, hogy halásszák le a törpeharcsákat a Szikrai és az Alpári Holt-Tiszából.

A halászok a lehalászás előtti héten négy sor varsát helyeztek ki a Holt-Tisza teljes szélességében – tudtuk meg Barta Lajostól, az Alpári Tisza Horgász Egyesület elnökétől. Soronként tizenhét fenékvarsát kötöttek össze, amibe belemegy a törpeharcsa.

A mostani lehalászás sűrű ködben kezdődött, de napsütésben végződött. A kifogott halakat tartóhálóba tették. Ezt később átszűrik, hogy van-e benne piacképes hal. Amennyiben van, akkor azt értékesítik, a többit pedig tenyésztésre viszik, vagy megsemmisítik.

– A megyei szövetség a kifogott hal után kilónként negyven forintot fizet a halászoknak. Viszonylag kevés piacképes, 14-18 centiméter hosszúságú hal van közöttük. Évente két alkalommal történik a lehalászás, ilyenkor ősszel a jobb, mert már vermelőhelyekre húzódik a törpeharcsa, és könnyebb lehalászni. Tavasszal már jobban szétterülnek, így akkor kevesebb szokott lenni. Más fajta halat nem fognak, mert a törpeharcsa összeáll bandába és minden más fajtát elver onnan. Ha véletlenül a varsába kerül más fajta, akkor azt visszadobják a vízbe – mondta el Barta Lajos.

Az elmúlt év őszén 94 mázsa 48 kilót, tavasszal pedig 33 mázsa 70 kiló törpeharcsát halásztak le Nádudvari Lajosék, vagyis egy év alatt 130 mázsa törpeharcsát halásztak le az Alpári Holt-Tiszából.

– Az egyesületünk is szokott külön törpeharcsafogó versenyt rendezni, amikor is tíz és harminc mázsa közötti halat fognak a horgászok, ami természetesen nem kerül vissza a vízbe. És persze év közben is sok törpét kifognak a horgászok – tette hozzá az egyesület vezetője.

Barta Lajostól megtudtuk, hogy a törpeharcsa elveszi a többi hal életterét. Nagyon ikrafaló fajta, és más fajta halak ivadékaira is vadászik. Az elnök szerint a 130 hektáros vízfelületben legalább ezer mázsa törpeharcsa található. Nyáron nem is lehet nagyon más fajta halat horgászni, mert szinte mindenütt ott van. Azért azt észre lehet venni, hogy a lehalászás után megritkulnak, mert a horgászok jobban tudnak fogni keszeget is.

Az elnök elmondta még, hogy ő csak alaplében szokta felhasználni a törpeharcsát, sütve nem szereti, mert szerinte a törpeharcsánál jobb ízű halak is vannak, mint például a kárász, a lapos keszeg, a süllő vagy a ponty. A nagyobb törpeharcsákba sok minden berakódik, ami rontja az ízét. A 15-20 centiméter közöttiek a legízletesebbek.

A törpeharcsa lehalászása most a település alatt történt, és mintegy harminc mázsát sikerült kifogni. Amennyiben az időjárás megengedi, akkor elmennek majd az úgynevezett piroskai részre is, ahol mindig sokkal nagyobb a hal mennyisége, mint a falu alatti részen. Ameddig nem fagy be a Holt-Tisza, többször is megismétlik a lehalászást. Természetesen mindig más helyen teszik le a varsákat, amit egy hét múlva néznek meg és szednek fel Nádudvari Lajosék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában