siker

2020.11.05. 13:21

Ezüstérmes lett a kalocsai fotós az országos versenyen

Gombaszöginé Vargacz Teca Kijárat című képe ért országos második helyet a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének (MAFOSZ) tagegyesületénél, a DaDalia Galériánál.

Gábor János

A győztes kép

Forrás: Dunatáj Fotókör

A derekegyházi szervezet VII. Szeretett világunk elnevezésű fotópályázatára közel százan jelentkeztek, és csaknem hétszáz képet adtak be. Ebből a hatalmas mezőnyből sikerült bejutnia a leszűkített kiállítási anyagba, majd onnan a dobogóra. Gombaszöginé Vargacz Teca egyébként nem szólóban alkot, hiszen a férje, Róbert is fotós (mindketten a kalocsai Dunatáj Fotókör tagjai), és együtt vettek részt ezen a pályázaton is.

– A DaDalia pályázatára a 92 jelentkező összesen 681 fotót küldött. Ebből 42 pályázó 80 képét válogatták be a kiállítási anyagba, fekete-fehér és színes kategóriában – foglalta össze Gombaszöginé Vargacz Teca, megjegyezve, hogy ő kettő, míg a párja három alkotással szerepel a tárlaton.

– Az ezüstérmes képemet néhány éve készítettem, az Érsekkertben, egy lézershow alkalmával: a játékos fénycsóvába belekomponáltam egy kijárattáblát – írta le a művét.

A második helyet elérő fotóst egyelőre csak arról értesítették, hogy a képe komoly elismerést váltott ki, ám a szakmai zsűri értékelését csak a néhány hét múlva esedékes díjátadón hallgathatja meg, Derekegyházon.

A győztes kép
Fotó: Dunatáj Fotókör

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában