Ellenállóbbá tesz a védőoltás

A Covid–19-járvány miatt is érdemes védekezni az influenza ellen, vallja dr. Hajdú Zoltán kalocsai háziorvos.

Gábor János

Dr. Hajdú Zoltán háziorvos szerint mindenkinek érdemes beadatni az a elleni védőoltást

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gábor János

A koronavírus elleni védekezés szempontjából is fontos lehet felvenni az influenza-védőoltást, hiszen a legyengült szervezet a veszélyesebbnek ítélt Covidra is fogékonyabb. A hírportálunk által megkérdezett dr. Hajdú Zoltán kalocsai háziorvos egyetért a Magyar Orvosi Kamara minap megjelent felhívásával: ő maga is sürgetné azokat az intézkedéseket, amelyek akadályozzák a járvány kiteljesedését. Mint mondta, tart a meredeken emelkedő dinamikától, és az is figyelmeztető jel, hogy milyen sokan szorulnak lélegeztetésre. Leszögezte: ezekben a napokban érdemes kerülni a tömeget és egymás hagyományos üdvözlését, vagy éppen a rokoni látogatásokat, mert már nem lehet tudni, ki covidos.

– Kérünk mindenkit, tehát nemcsak a kiemelt csoportokba tartozókat, akik eddig is megkapták az influenza elleni védőoltást, hanem mindenkit, hogy éljenek a lehetőséggel: ingyen megkapják – mondta Hajdú Zoltán.

– Szeretném hangsúlyozni, hogy ez az oltás elölt, tehát nem legyengített vírust tartalmaz. Ennek következtében betegséget nem, csak immunválaszt idéz elő – mondta a szakember, aki hozzátette: más vírus ellen ez a vakcina nyilván nem ad védettséget, ugyanakkor fontos lenne, hogy minél többen beadassák, hiszen az influenzától legyengült szervezet fogékonyabb lehet egyéb betegségekre, például a Covidra. Hozzáfűzte: már önmagában az influenzának is lehetnek halálos végkimenetelű szövődményei, ezért nem mindegy, hogy élnek-e az emberek a megelőzés lehetőségével. Maga az oltás egyébként Kalocsán kellő mennyiségben rendelkezésre áll, nyugtázta, hozzáfűzve: a következő hetekben biztosan nem kell attól tartani, hogy hiány lesz belőle.

Hajdú Zoltán azt tapasztalja, hogy egyre többen fordulnak hozzá és kollégáihoz a vakcináért: sok olyan személlyel találkoznak, akik korábban nem akarták beadatni az influenza elleni vakcinát. A lakosság körülbelül hatva százalékos átoltottságát korábban nem sikerült elérni, pedig ez lenne az ideális, szögezte le. Nem rejtette véka alá véleményét az oltásellenes hangok kapcsán sem: mint mondta, nagyon haragszik az ilyen, világhálón hangoskodó mozgalmakra, mert rontják a lakosság esélyét a minél nagyobb immunitásra. Az összeesküvés-elméletek terjesztőit arra emlékeztetné, hogy maguk is több olyan védőoltást kaptak gyerekkorukban, amelyek halálos betegségektől óvták meg őket.

– A koronavírus második hullámáról szólva azt kell mondanom, hogy a háziorvosi praxisokban is emelkednek az esetszámok. Az emberek egyébként nem tipikusan az eljárásrendben leírt, hanem más felső légúti betegségekkel közel azonos tünetekkel jelentkeznek. Sokszor derül ki, hogy Covid állhat a megbetegedések mögött, és azt tapasztaljuk, hogy súlyosabb formákat is ölt – árulta el a háziorvos, akinek eddig három betege került a kiskunhalasi járványkórházba, és közülük volt, aki meg is halt.

– Megdöbbentő, hogy néhány nap alatt olyan rosszra fordulhat a beteg állapota, hogy lélegeztetésre szorul. Ezért is szeretném felhívni a betegeink figyelmét, hogyha romlik az állapotuk, például légszomj alakul ki, akkor vegyék fel az orvosukkal a kapcsolatot, mert mi az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) segítségével azonnal kórházba tudjuk őket utalni – hangsúlyozta.

Dr. Hajdú Zoltán háziorvos szerint mindenkinek érdemes beadatni az a elleni védőoltást
Fotó: Gábor János / Petőfi Népe

A tesztelésről szólva Hajdú Zoltán elmondta: Kalocsán is sok beteg tesztelését kellett már elrendelni, és arra számít, hogy a következő hetekben többre lesz szükség. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a háziorvosokon keresztül kért tesztelés kérelme először az OMSZ felé megy, és onnantól számítva egy-két nap, mire elvégzik a tesztet, majd újabb két-három nap, mire megjön az eredmény. Ez tünetmentes vagy enyhe tünetekkel bíró beteg esetén nem sok, hiszen „van mód kivárni” az eredményt, de annak, akinek egyre súlyosabb az állapota, veszélyesen hosszú idő. Ezért kéri a légszomjjal, komolyabb rosszulléttel küzdő embereket, hogyha kell, rögtön forduljanak a tesztelésben és a betegség stádiumának megítélésében gyorsabban eljáró sürgősségi osztályokhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában