kecskemét / kiskunhalas

2020.11.05. 08:02

Szabó István atya sem tudta legyőzni a koronavírust

Szerdán közöltük a szomorú hírt, miszerint koronavírusban elhunyt Balázs Gergely atya, piarista szerzetes. Csütörtök reggel szerkesztőségünk a kecskeméti Piarista Iskola oldaláról értesült a hírről, miszerint Szabó István tanár úr, piarista atya is a vírus következtében veszítette életét.

baon.hu

Forrás: Piarista Iskola

Fotó: Fb

A november 5-i reggelre virradóan elhunyt Szabó István, piarista atya, a kecskeméti Piarista Iskola tanára, aki hosszú évekig tanított az iskolában, sokáig igazgató, cserkészvezető és a Czollner téri templom igazgatója volt. Halála előtt a kiskunhalasi járványkórházban kezelték, de a koronavírust sajnos nem tudta legyőzni.

Szabó István Kecskeméten született, 1947-ben édesapja után került a piaristákhoz, aki civil rajztanár volt. Ezt követően matematika-fizika szakos tanári végzettséget szerzett, majd belépett a rendbe. A fővárosban kezdett tanítani, majd Kecskemétre helyezték. Hosszú ideig oktatott a Piarista Iskolában, amelynek nyolc évig az igazgatója is volt. 1989-ben bekapcsolódott a kecskeméti cserkészcsapathoz. 2017-ben tartotta aranymiséjét, akkor volt 50 éve, hogy pappá szentelték.

Lévai Jánosné képviselő korábban így jellemezte Szabó Istvánt: „Szabó atya papi és tanári hivatását mély alázattal, szerényen, de nagy hivatástudattal végzi. Az atya Isten- és emberkapcsolata példaértékű.”

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1445838552288794&id=429096200629706

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában