Kiskunfélegyháza

2020.11.25. 10:36

A legjobb pályamunkával elnyerték a fődíjat

A legjobb eredménnyel zárták és elnyerték a fődíjat a Van beleszólásod! című Parlamenti Ifjúsági Nap pályázatán a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 11. a osztályos diákjai: Kovács Emese, Szabó Lúcia Réka és Türei Fanni.

Vajda Piroska

A Kossuth iskola diákjai online vehettek részt az ifjúsági napon

Forrás: Petőfi Népe

A Tempus Közalapítvány kilencedik alkalommal meghirdetett pályázata lehetőséget biztosít a diákoknak, hogy hazai és európai uniós parlamenti képviselőkkel beszélgessenek, interaktív vitajátékban vegyenek részt, bejárják az Ország­házat, és megismerkedhetnek az EU ifjúsági programjával, az Erasmus+ programmal is, amely lehetőséget teremt a fiataloknak saját ötleteik megvalósítására.

A képviselői vita a fiatalok saját, előre átgondolt kérdéseire, a vitajáték pedig az őket érintő témákra épül, melyeket a helyszínen megvitathatnak a parlamenti képviselőkkel. Bár a digitális oktatás idején nagy kihívás volt a pályázati anyag elkészíttetése és a diákok felkészítése, de osztályfőnökük, Szabó Péterné irányításával mindent megtettek a siker érdekében. Nagyszerű, informatív plakátot készítettek, fogalmazást írtak a diákokat foglalkoztató hazai és régiós problémákról, a környezetvédelemmel kapcsolatos véleményeikről. A pályázati anyag alapján választotta ki őket a zsűri az októberi parlamenti rendezvényekre.

Az országból nyolc csapat kapott meghívást. A járványhelyzet sajnos közbeszólt, így a versenyzők személyesen nem találkozhattak a hazai és az európai parlamenti képviselőkkel, a beszélgetést online rendezték meg. Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a csapatokat, melynek tagjai Hollik István országgyűlési képviselővel és Ujhelyi István európai parlamenti kép­viselővel beszélgethettek.

A félegyházi diákok teljesítményük alapján elnyerték a fődíjat, ha lehetne, már készülnének Strasbourgba, hogy a novem­ber 27-i Euroscola rendezvényen jelen legyenek, ahol angolul beszélgethetnek Dita Haranzová asszonnyal, az Euró­pai Parlament alelnökével, valamint Jaume Duch Guillot-val, az Európai Parlament kommunikációs szóvivőjével. A vírushelyzet ezúttal is csak online beszélgetésre ad lehetőséget – tájékoztatta a baon-hu-t Szabó Péter­né osztályfőnök.

A Kossuth iskola diákjai online vehettek részt az ifjúsági napon
Fotó: Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában