hulladékcsökkentési hét

2020.11.23. 09:17

A kecskeméti nemzeti is szívén viseli bolygónk sorsát

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét egy önkéntes kampány, amely 2009 óta minden évben Európa-szerte felhívja a figyelmet a hulladékkeletkezés megelőzésére. 2020 fókuszában a „Láthatatlan hulladékok” állnak, ezzel a szlogennek indították útjára a november 21-től 29-ig tartó programot. A kecskeméti nemzeti színház idén több feladattal is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Morva Daniella

A színházat legutóbb 1986-ban újították fel, ráfér már a rekonstrukció

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Bús Csaba

Ebben a rendhagyó évben kevésszer nyílt esélyünk a kulturális intézmények adta lehetőségek kihasználására, ám a szorult helyzet ellenére is kitartottunk a kultúra mellett, ezt pedig számos remek ötlettel igyekeztek nekünk meghálálni.

A kulturális intézmények erőfeszítéseit megköszönve hívta fel a figyelmet a hulladékcsökkentési hét lehetőségére Boros Anita és Fekete Péter államtitkár, azzal a céllal, hogy a program keretében minél több intézmény hulladékcsökkentési ötletével találkozhassunk.

„Az idei évben korlátozott mértékben került sor a személyes jelenléttel járó kulturális események megszervezésére, de a kultúra és a közművelődés intézményei az elmúlt időszakban is komoly erőfeszítést tettek, hogy a feladataikat teljesítsék, és eljuttassák az emberekhez a kulturális és művészeti élményt.”

– olvasható a kampány oldalán.

Idén a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház is csatlakozott a kezdeményezéshez az alábbi felhívással:

„Várjuk olyan általános- és középiskolás gyermekek jelentkezését, akiket érdekel a környezetünk, a bolygónk sorsa és benne vannak egy kis kreatívkodásban vagy kutatómunkában!”

A színház erre az időszakra aktivitást szervez. Minden nap közzétesznek Facebook- és Instagram-oldalukon egy olyan tevékenységet, amellyel demonstrálni tudják az általuk preferált környezetbarát életvitelt.

„Buzdítunk, hogy csatlakozz te is! Amennyiben rendelkezel Facebook- vagy Instagram-profillal, kövesd a kecskeméti nemzeti oldalát és játssz velünk! Megfejtéseidet Messenger-üzenetben várjuk. A játékokban való részvétel esetén adatok megadására nincs szükség. A játék időtartama: 2020.11.21 – 2020.12.06. A játékokban minden olyan 13. életévét betöltött személy részt vehet, aki rendelkezik Facebook- és/vagy Instagram-profillal és kedveli a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház közösségi oldalait. A játékokban részt vehet minden olyan személy, aki nem töltötte be a 13 életévét, ebben az esetben a beküldő a szülő, törvényes képviselő” – áll a színház által közzétett játékszabályzatban.

A választható feladatok a színház oldalán megtalálhatók.

 

Mit kell tudnunk a hulladékcsökkentési hétről?

Az Európai Hulladékcsökkentési Hetet minden év novemberének utolsó hetében rendezik meg. A kezdeményezés 2009-ben indult, a résztvevő országokban pedig lelkes önkéntesek, saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a hulladék keletkezésének megelőzésére, a keletkezett mennyiség csökkentésére, a termékek újrahasználatára, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára egy teljes héten keresztül. A főszervező EWWR (European Week for Waste Reduction) a hulladékok problémájával foglalkozik európai szinten. Az esemény nem csak hazánkban, de az egész kontinensen nagy népszerűségnek örvend. Tavaly 411 akcióval zajlott le, míg Európai szinten ez a szám összesen 16 570 volt. Az emberek megszólításán és a figyelemfelkeltésen kívül ösztönözni próbálják a lakosságot, hogy az élhetőbb, tisztább környezet és a környezetkímélőbb életmód érdekében tudatosan figyeljenek mindennapi fogyasztási szokásaikra, ne csak ezalatt az egy hét alatt, hanem hosszú távon is. „A Héthez csatlakozók saját, helyi lehetőségeiket, körülményeiket felmérve valósítják meg és teszik közkinccsé ötleteiket, annak érdekében, hogy azokat mások is megismerjék és példaként szolgálhassanak.” Magyarország először 2012-ben csatlakozott a kedezményezéshez.

„2011-ben átlagosan 503 kg kommunális hulladék keletkezett fejenként az EU-ban. A mennyiség tagállamonként eltérő, egyes országokban elérte a több mint 700 kg/főt. Az Európai Hulladékcsökkentési Hét missziója, hogy felhívja a figyelmet az emberi túlfogyasztás felesleges mértékére, az ökológiai lábnyomunk nagyságára és a hulladékkezelés fontosságára” – olvasható a kampány leírásában.

A hulladekcsokkentesihet2020.hu/ címen minden kapcsolódó információ megtalálható.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában