váltás

2020.10.27. 12:44

Új igazgató vezeti majd a félegyházi könyvtárat

November elsejétől Abonyi Szilvia látja el az igazgatói teendőket a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

Vajda Piroska

Abonyi Szilvia

Forrás: Petőfi Népe

Az új vezető személyéről legutóbbi ülésén döntött a város képviselő-testülete. A városatyák egyhangú szavazattal támogatták Abonyi Szilvia pályázatát és öt évre nevezték ki igazgatónak. Az ülésen Csányi József polgármester köszönetet mondott Kállainé Vereb Máriá­nak, aki több évtizedes igazgatói munkássága után nyugállományba vonul.

Az új igazgató, aki egyébként tizenöt éve dolgozik a félegyházi könyvtárban, pályázatában részletesen kitér fejlesztési terveire. Mint írja: fontosnak tartja a könyvtárlátogatók számának növelését, az innovatív szolgáltatások bevezetését, az intézmény infrastrukturális fejlesztését, az informatikai eszközök korszerűsítését, illetve a könyvtári marketing erősítését.

Pályázatában a fejlesztések között említi az energiatakarékos fűtés, hűtés és világítási rendszer kiépítését, valamint a regisztrációs övezet és az olvasóterem klimatizálását, a gyermekkönyvtár új, színes bútorokkal való berendezését, illetve az önkiszolgáló kölcsönzés feltételeinek megteremtését. Abonyi Szilvia tervezi többek között a vasútállomáson egy ingyenes könyvtár létrehozását, új értékközvetítő közösségi szolgáltatások megvalósítását és innovatív olvasásnépszerűsítő programok szervezését.

Abonyi Szilvia
Fotó: Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában