KISKUNHALAS

2020.10.10. 16:53

Hálaadó terményáldás volt a katolikus gimnáziumban

Gyirán Péter iskolalelkész nyitó gondolataival kezdődött a hagyományos termény áldást a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum tankertjében felállított termény oltárnál, ahol megáldották az idei év terméseit.

Pozsgai Ákos

Fotós:

A keresztény kultúrkörben a terményáldás tölti be a hálaadás szerepét az egész évben termett termésért. Korábban, Szent István, illetve nagyboldogasszony ünnepén adtak hálát a hívek az év terméséért. A Magyar katolikus Püspöki Konferencia döntése alapján, 2014 óta minden év október első vasárnapja a terményáldás ünnepe. A katolikus intézmények ezt követően emlékeznek meg róla.

– A víz éltető erejéhez hasonlítható a hála, az emberi életünkben. A hála ott húzódik az Istennel és az emberekkel való kapcsolatunk legmélyén, de sokszor észre sem vesszük jótékony, éltető hatását. Ha hiányzik a hála, akár az Istennel, akár az embertársainkkal való kapcsolatainkból, akkor az a kapcsolat meghal. Az igazi hála ugyanis több, mint egy udvariasságból megszokott köszönetnyílvánítás. A hála az az alapvető emberi magatartás, amellyel az Istennek és az embernek tartozunk, mindazért a jóért, amit tőle, illetve tőle kapunk – hangoztatta Gyirán Péter iskolalelkész miután megáldotta az oltárra kipakolt terményeket.

Fotó: Pozsgai Ákos

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában