hónap fogása / BÁCSALMÁS

2020.10.12. 13:41

Gyakran járnak együtt pecázni

A hónap fogása online játékának szeptemberi fordulójának egyik győztese (szavazategyenlőség miatt) Deák Zsolt és gyermeke, Horváth Blanka lett. A bácsalmási Deák család nyereménye egy ajándékcsomag és egy hűtőtáska, melyet nagy örömmel vettek át.

Juhász Jenő

Fotó: Juhász Jenő

Mint azt a családfő elmondta, már három évtizede pecázik. Egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, a Tiszához közeli településen született és itt szerette meg ezt a kellemes kikapcsolódást nyújtó sportágat. Szerencsére a helyi horgász egyesületnek és a Kígyós-tónak köszönhetően a Bácskában is tudja folytatni hobbiját. Sőt, ehhez a nagyobbik gyermeke is csatlakozott hároméves korában, s mindketten tagjai a bácsalmási szervezetnek.

E mellett időnként eljárnak vidéki horgásztavakhoz is, mint ahogy történt a közelmúltban is. A versenyre a bajaszentistváni Warali-tóból kifogott 3,5 kilogrammos ponttyal neveztek be. Ez volt Blanka eddigi legnagyobb fogása, örömében még azt is elárulta, hogy csaliként narancsos csokit használtak és az uszonyost visszaengedték a tóba.

Fotó: Juhász Jenő

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában