Kitüntetés

2020.09.13. 15:30

Vasdiplomát vehetett át az egykori, keceli iskolaigazgató

Vasdiplomát vett át a napokban Udvarhelyi István nyugalmazott igazgató. Munkásságának össze­foglalója a helyi értéktár kulturális örökség kategóriá­jában is helyet kapott. Az egykori keceli ÁMK korábbi igazgatójával beszél­gettünk.

Barta Zsolt

A felvételen Udvarhelyi István feleségével, Ilonával

Forrás: Petőfi Népe

A napokban vasdiplomát vehetett át Udvarhelyi István. Kecel díszpolgára ma is dolgozik, igaz, a kertjében, ahol ötven gyümölcsfát kell gondoznia.

– Már gyengébben látok, nagyítóval nézem néha az elismerő dokumentumok aláírásait, ha nem tudom kiolvasni, de jövök-megyek, amikor kell. A háromszáz négyszögölös kert ad elegendő munkát – mondta Udvarhelyi István, akinek több évtizedes oktatói-nevelői, kulturális tevékenységét ismerték el az idei tanév kezdésekor. Berger József, a helyi iskola igazgatója nyújtotta át a bajai Eötvös József Főiskola vasdiplomáját a tanév kezdetekor.

A bácsbokodi származású Udvarhelyi István 1935-ben született, majd 1950-ben jelentkezett a bajai tanító­képzőbe.

– Nyolcan voltunk testvérek. Ma már csak hárman vagyunk. A nővérem 93, a bátyám 88 éves. Édesapám minden gyermekétől azt várta, hogy vigye valamire. Engem a továbbtanulásban támogatott. Annak idején 31-en végeztünk, akik közül már csak 11-en élünk. Leérettségiztünk, és egy császártöltési barátommal Kecelre kértük magunkat, ahol 1954. július 1-jén jelentkeztünk szolgálattételre.

Keceltől hat kilométerre, a Polgárdi Iskolában kaptunk állást, ahol 110 gyereket tanítottunk mi ketten és két másik pedagógus. Régen oly’ nagy szükség volt tanítókra, hogy nem voltak hajlandóak besorozni, hiába akartam leszolgálni az időmet – folytatta a pedagógus.

Hamarosan egyedül maradt a külterületi intézményben, mert a barátja és a két másik pedagógus elmentek. De a sors nem engedte el a kezét. Összeismerkedett későbbi feleségével, Ilonával. Ő a kiskunfélegyházi tanítónőképzőben végzett. 1956. október 13-án rendezték az esküvőt a keceli ipartestület épületében, de akkor tiltva volt az egyházi szertartás.

A fiatal pár ezzel nem törődött, hajnal 4-kor átmentek a templomba, ahol a plébános titokban összeadta őket. Három évvel később megszületett Csaba nevű fiuk, majd 1964-ben Attila, aki ma a soltvadkerti evangélikus iskola igazgatója. Az elmúlt évtizedek során öt unokával és három dédunokával gyarapodott a család.

Udvarhelyi István 1960-tól az Újfalusi Iskolában dolgozott, majd 1963-ban a Külterületi Iskolák igazgatójává nevezték ki. Közreműködött a keceli szilosi iskola építésében, ahol a telepi roma gyerekek tanultak, majd 1973-tól az összevont keceli iskolák igazgatójává nevezték ki. Egy évvel később Szegeden átvehette a Juhász Gyula Tanárképzőben a történelem szakos diplomáját.

Néhány évvel később kezdeményezője volt az Általános Művelődési Központ megalakításának. Ennek a keretében a 80-as években a kék iskola mellett felépült az új, piros iskola is, illetve korszerű épületben kapott helyet a könyvtár, a művelődési ház. Nagyon sok delegáció látogatott ide, hogy az újdonságnak számító intézmény munkáját tanulmányozzák. Később a keceli virágkiállítás szervezésében is részt vett, de gyakran megfordult a fogathajtó pályán, ahol a versenyek lebonyolításában vállalt szerepet.

A város balatonmáriafürdői táborának a létrehozásában Laták Ede tanácselnökkel vett részt. Ma a keceli tűzoltó-egyesület századosa, annak a titkára. A különböző tevékenységeinek sorát sokáig lehetne sorolni.

A felvételen Udvarhelyi István feleségével, Ilonával
Fotó: Petőfi Népe

Hogy mi tartja korához képest fiatalosan Udvarhelyi Istvánt? Mindig van dolga. A feleségével a háza mögötti háromszáz négyszögölös földön gazdálkodik. Szőlő, gyümölcsfák, diófa, csemegekukorica, egy kis zöldség ad nekik munkát, időnként túl sokat is. Minden évben kíváncsi a napfény és a föld ajándékára, arra a kis borra, amelyet a néhány sornyi szőlőjéből lehet készíteni.

Főbb elismerések:

• Bács-Kiskun Megyei Művelődési Osztály díja a Közművelődéséért

• Oktatásügy Kiváló Dolgozója (Oktatásügyi Minisztérium)

• Kiváló Munkáért érdemérem (Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa)

• Kiváló Pedagógus díj (Művelődési Minisztérium)

• Bács-Kiskun Megye Ifjúságának Neveléséért díj (Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés)

• Kecel Díszpolgára kitüntetés

• 2005-ben aranyoklevél, 2015-ben gyémántoklevél a bajai Eötvös József Főis­koláról.

A futball az élete egyik szerelme

A futball szeretete központi szerepet játszott Udvarhelyi István életében. Baján 1950-ben bekerült a helyi Bajai Dózsa ificsapatába. Bár pénz nem volt a sportban, de abban a korban a futball társadalmi megítélése óriási volt, ingyen játszottak a játékosok, akiket csak igen szerényen támogattak a klubok az általános szegénység miatt. Amikor 19 évesen Kecelre érkezett, a helyi csapat egy barátságos mérkőzésen fogadta a szomszédos Kiskőrös katonacsapatát. Az eredmény 9:3 lett, hat keceli gólt a fiatal tanító rúgott. Bár térdsérülés miatt közel tíz év után abba kellett hagyni a futballt, az emlékek nem halványulnak. Annak idején 800-900 néző járt ki a meccsekre Kecelen. Ma ennek töredéke ha kimegy biztatni a csapatot. Ma is szurkol a magyar válogatottnak, bár a legutóbbi meccset nem izgulta végig: a három orosz gól után kikapcsolta a televíziót.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában