kecskemét / GALÉRIÁVAL

2020.09.03. 14:23

Fakivágással kezdődött meg a zöldfelület felújítása a Lánchíd sulinál

Fákat, cserjéket, ültetnének és új, kreatív utcabútorokat helyeznének ki a kecskeméti Lánchíd utcai iskola előtt, az intézmény pedagógiai asszisztense, Szamler László kezdeményezésére.

Hraskó István

A kezdeményezés ötletadója és szervezője, valamint szakmai vezetője Szamler László, az iskola pedagógiai asszisztense, aki a Széchenyivárosban már rengeteg civil megmozdulást, programot életre hívott.

– Minden évben gondolkodunk, mit lehetne az iskolában és környezetében szebbé, jobbá, élhetőbbé tenni. Most úgy döntöttünk, hogy nagy fába vágjuk a fejszénket: az iskola előtti utcafrontot szeretnénk felújítani, zöldebbé, barátságosabbá tenni, egészen a Planetárium bejáratáig – mondta.

A munka csütörtök reggel a bejárat mellett álló, évek óta kiszáradt lucfenyő kivágásával és több, földben maradt fatönk kiemelésével kezdődött meg, melyet a Városüzemeltetési Nonprofit Kft. munkatársai végeztek el. A szervező viszont hangsúlyozta, hogy már hónapok óta zajlanak az egyeztetések, beszélgetések szakemberekkel, civil szervezetekkel, cégekkel, magánemberekkel, akik jelzésük szerint szívesen részt vennének a parkosításban, és ahogy fogalmazott, „szépen alakul a csapat”. A városvezetés is támogatja a felújítást, Győri András főkertész nyújt segítséget a közterület rendezéséhez kapcsolódó ügyintézésben, az ültetendő növényfajták kiválasztásában. Az már biztos, hogy az iskolát most elkezdő elsősök fát fognak ültetni, ez már tavaly ősszel is így volt, igaz, akkor az iskola udvarában.

A kis park látványtervén már dolgozik egy kertészmérnöki iroda. Mint Szamler László kérdésünkre kijelentette, a felújításnak még nincs meg a pontos költségvetése, ezt majd akkor állítják össze, ha meglesznek a tervek, és azt egyeztették az önkormányzattal, az iskola vezetésével és a lakossággal. Reményei szerint addigra kialakul azon támogatók köre is, akik pénzügyileg tudják segíteni a programot.

– Én azokat a kezdeményezéseket tudom segíteni, amelyeknél nemcsak a problémákat gyűjtik, sorolják a résztvevők, a konkrét cselekvésig el se jutva, hanem amikor beleállunk a feladatba, elkezdjük apró lépésekkel a megvalósítást. Hiszen ilyenkor az emberek látják, hogy történik valami, ráadásul értük, az ő környezetükben, így szívesen, kérés nélkül mellénk állnak, segítenek, az apró mozaikokból pedig összeáll az egész – hangsúlyozta Szamler László.

Győri András főkertész elmondta, az iskola előtti terület nagyon értékes, de jelenleg alulhasznosított. Tőle megtudtuk, hogy a kitaposott felületeket vagy leburkolják, vagy füvesítik, szárazságtűrő növényeket ültetnek, és „kreativitásra ösztönző„ utcabútorokat helyeznek ki – lehetnek majd köztük olyanok is, amelyeket a gördeszkások is használni tudnak. A csapadék helyben szikkasztásának, hasznosításának kérdését is vizsgálják, hogy az összegyűjtött esővizet használni tudják a park locsolására. Győri András üdvözölte a civil összefogást, szerinte a zöldfelületek hosszútávú fenntartásához szükség van az ilyen együttműködésekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában