galériával

2020.09.07. 11:30

Borota díszpolgára címet kapott a volt polgármester

Díszpolgári kitüntetéssel köszönte meg Mikó Ferencné, Borota nyugdíjba vonult koráb­bi polgármesterének munkáját az önkormányzat képviselő-testülete. Az elismerést az elmúlt hét végén tartott hagyományőrző falunapon adták át a kitüntetettnek, akit egyben a település örökös tiszteletbeli polgármesterének is választottak.

Pozsgai Ákos

Forrás: Pozsgai Ákos

Az elmúlt hét végén tartották meg a falunapi rendezvényeket Borotán. Idén is sok érdekes programot kínáltak a szervezők a falu- és sportnapon, amit a település sportpályáján rendeztek meg. Szórakoztató műsorokkal, nótaszóval, este közös mulatozással várták az érdeklődőket. A falunapra a Borotáról elszármazottak közül is sokan hazalátogattak.

– Sokaknak Borota az otthonuk, még ha nem is itt élik a mindennapjaikat, de a szívük, a családjuk és az emlékek ide kötik őket – mondta Kisné Tóth Renáta polgármester.

A falu vezetője emlékeztetett arra, hogy az idei esztendő bővelkedett nehéz, szokatlan pillanatokban, számtalan, eddig ismeretlen helyzet elé állította a világjárvány a település lakóit.

– A szerencsének és még inkább a faluban élő emberek együttműködésének és fegyelmezettségének köszönhetően Borotát közvetlenül nem, csak közvetetten érintették eddig a járvány hatásai – mondta a polgármester, aki köszönetet mondott a település lakóinak a felelősségteljes hozzáállásukért. Arra kérte az embereket, hogy továbbra is viselkedjenek olyan példamutatóan, ahogyan ezt tették eddig is.

Kisné Tóth Renáta, aki polgármesterként most köszönthette először a falu lakóit, ünnepi beszédében kiemelt hangsúlyt helyezett az előző polgármesterek építő tevékenységére.

– Elődeink hagyatékát készen kapjuk, de meg kell küzdenünk érte – hangoztatta, kiemelve közvetlen elődje, Mikó Ferencné hivatali tevékenységét.

– Mikó Ferencné több cikluson át, 2006-tól 2019-ig volt a falu polgármestere, ami részéről több volt, mint puszta kötelesség. Munkája során mindig Borota állt az első helyen, folyamatosan szépítette a települést, számtalan sikeres pályázat fűződik a hivatali idejéhez, amely során utak újultak meg, renoválták a ravatalozót, felújították a rendezvénytermet, számtalan intézmény szépült meg. Nemcsak a falut, hanem annak közösségét is építette, a település lakóihoz megbecsüléssel, együttérzéssel és figyelmességgel fordult, falunapokat és százéves évfordulót szervezet – emlékeztetett a polgármester, aki az önkormányzat képviselő-testülete és a település lakói nevében Borota díszpolgára címet adományozott a volt polgármesternek, így köszönve meg Mikó Ferencné elmúlt tizenhárom éven át a faluért végzett áldozatos és eredményes munkáját. Mint mondta, mindig is a település örökös tiszteletbeli polgármestere lesz Mikó Ferencné.

Mikó Ferencné leköszönt polgármester az elmúlt évi választások előtt döntött úgy, hogy nem indul újra a polgármesteri székért. Nyugdíjba vonulásakor kilenc nyertes beruházási pályázatot hagyott maga után hátra, amelyek egy részét a mostani falunapon adtak át közösen az új polgármesterrel. Az egykori polgármester, a díszpolgári cím átvétele után, köszönetet mondott a település korábbi döntéshozóinak, szerinte velük együtt sikerült úgy működtetni a települést, az önkormányzat intézményeit, hogy eredményesen tudtak gazdálkodni hitel felvétele nélkül.

– Mindig is fontos volt számomra a civil szervezetekkel és az egyházi intézmények vezetőivel való szoros kapcsolat, különös figyelmet fordítva az idősekre és a gyermekekre – mondta Mikó Ferencné, hozzátéve, hogy a megyei közgyűlés vezetőivel, a térség országgyűlési képviselőjével való jó együttműködésnek köszönhetően számos hazai és európai uniós forrásra tudtak pályázni. A közmunkaprogram keretein belül eszközöket és ingatlanokat tudott vásárolni az önkormányzat, ennek köszönhetően a programban részt vevőknek munkát tudtak biztosítani. Mikó Ferencné külön köszönetet mondott a település vállalkozóinak, iparosainak is, akik hosszú évek óta rendszeresen támogatják a település kulturális és sportrendezvényeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában