Lezsák Sándorné Sütő Gabriella

2020.09.23. 11:30

Bács-Kiskun Megyéért Díjjal ismerték el a munkásságát

A Bács-Kiskun megyei közgyűlés legrangosabb elismerését kapta Lezsák Sándorné Sütő Gabriella. A Bács-Kiskun Megyéért Díjat szombaton Rideg Lászlótól, a megyei közgyűlés elnökétől vehette át Kalocsán. A kitüntetés kapcsán beszélgettünk a Lakitelek Népfőiskola igazgatónőjével.

Vajda Piroska

– Milyen érzések, gondolatok fogalmazódtak meg önben, amikor megtudta, hogy kitüntetik?

– Ez a megtisztelő, kitüntető díj váratlanul ért, meglepett. Örömmel tölt el, mert boldog ember lehet az, aki saját közösségének bizalmát élvezi és hivatásában is elismerik. Visszaigazolás, hogy jó döntés volt 1991-ben férjemmel létrehozni a felnőttképző intézményt, a lakiteleki népfőiskolát. Szükség és igény van a személyiségfejlesztésre, az ismeretbővítésre, a közösségépítésre, az egészséges életmódra nevelésre.

– Hogyan mutatná be a népfőiskola tevékenységét azoknak, akik nem ismerik?

– Az elmúlt másfél évszázadban a hazai és az európai társadalmakban a népfőiskolák jellemzően olyan időkben jöttek létre, amikor az adott ország veszélyben érezte hazáját, népe sorsát, kultúráját. A népfőiskolák olyan helyek, ahol az emberek társakra találnak, olyan közösségek szerveződnek, melyek nemzeti öntudatban, szellemiekben, lelkiekben megerősítik, tanítják egymást. Segítik az eligazodást az élet ügyes-bajos dolgaiban. Képzéseink, konferenciáink segítik a személyiség fejlesztését, a gazdasági, társadalmi, politikai ismeretbővítést, a helyi értékek minél szélesebb körű megismertetését, működésük erősítését, a magyar kultúrkincs átörökítését. Az élő magyar nemzet erejét kell felmutatnunk, mozgósítanunk munkánk során. A közel harminc év alatt több tízezer hazai és Kárpát-medencei hallgatóval, előadóval, művésszel, látogatóval kerültünk kapcsolatba.

– Bács-Kiskun megyei diákok is gyakran megfordulnak a népfőiskolán.

– Természetesen számtalan programunk kötődik a megyéhez. Immár több mint 25 éve uszodánkban a környező települések óvodásai és iskolásai tanulnak úszni, fedett lovardánkban többek között a lakiteleki diákok lovagolnak tanóra keretein belül. Ki Mit Tud? versenyeket, történelmi vetélkedőket, hungarikumtalálkozókat szervezünk általános iskolásoknak, gimnazistáknak. Számos kisiskolával van kapcsolatunk, alsó tagozatos diákjaik évtizedek óta nálunk mérik össze matematikai, nyelvtani tudásukat. Kölcsey-házunk többek között megyei, polgármesteri találkozók, katasztrófavédelmi, erdészeti, mezőgazdasági konferenciák helyszíne. Együttműködési megállapodást kötöttünk a Neumann János Egyetemmel. Konyhánkban és éttermünkben kecskeméti és tiszakécskei iskolákból szakácsok és felszolgálók töltik gyakorlati idejüket. A Németh László Gimnázium kihelyezett tagozatán több mint kétszázan szereztek érettségit. Nyaranta néptánctábor, úszótábor, kézműves-foglalkozások, filmes tábor, rajztábor, sakktábor várja a diákokat. Rendszeres vendégünk évek óta a Kecskeméti-Nagybányai festőtábor, valamint a rajztanárok festőtábora. Rendszeresek az értékfeltáró kollégiumok, nyelvi képzések, műfordítói műhelyek is. Június utolsó szombatja 25 év óta a fogyatékossággal élők napja a népfőiskolán. Nyaraltatással segítjük a nagycsaládosokat is. Szállodánk, éttermünk, gyógyvizes termálfürdőnk szeretettel várja a pihenni vágyókat. Számos lakodalom, tréning, vállalati továbbképzés, családi rendezvény, borkóstoló, erdei iskola helyszíne is a népfőiskola.

– Hatalmas beruházás folyik jelenleg a népfőiskolán, hogyan bírja ennek terhét?

– Bírni kell. Édesanyám is szívós természet volt, én is megedződtem. A kormány 2013-ban kiemelt kormányzati beruházássá nyilvánította a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány épületeinek felújítási, bővítési programját. A beruházás 2022 nyarán fejeződik be. A harmincmilliárd forintos forrásnak köszönhetően felújítottuk a meglévő épületeinket: szálloda, étterem, tanuszoda, konferenciaterem, tantermek és az irodaház. Mára elkészült a fedett lovarda, a nemzetközi versenyek szervezésére is alkalmas footgolfpálya, a Kárpát-medencei borrégiók borainak helyet adó Borok Katedrálisa, 5600 négyzetméteres üvegházunkban biozöldség-termesztés folyik, mely ellátja konyhánkat. Zöldségfeldolgozónkban lekvárok, ivólevek, savanyúságok, aszalványok készülnek. Itt épült fel a Nemzeti Művelődési Intézet Országos Központja, bővítettük parkolóinkat. Jövő év februárjára megnyit a nyitott- és zárt fürdőnk gyógyászati részlege, mely gyógyvízzel és kezelésekkel várja a gyógyulni vágyó vendégeinket. Három termálvizes kutunk biztosítja a gyógyvizet, illetve az egész intézmény épületeinek fűtését. 2022-re felépül a 180 személyes szálloda és egy ezer fős rendezvényház. Minden felújított és újonnan épülő rész a Hungarikum Ligetté bővülő népfőiskola alapítvány önfenntartását szolgálja.

– A népfőiskola igazgatása mellett több mint 25 éve vezeti a Kösöntyű néptánccsoportot is. Mit jelent önnek a tánc?

– A tánc számomra öröm, kikapcsolódás, szabadság, feltöltődés. Fontosnak tartom a hagyományainkban rejlő több száz éves tudást, a hit- és hiedelemvilágban fellelhető értékrend átörökítését, a magyar népzene és néptánc megőrzését, ápolását. Büszkék lehetünk népzenegyűjtőink munkájára, hiszen a világon mi magyarok rendelkezünk a legnagyobb katalogizált dallamanyaggal. Ma is aktív néptáncos vagyok. 1993-ban megalapítottam és Fantoly Gyula szakmai vezetésével irányítjuk a népfőiskola Kösöntyű Néptánccsoportját, vezetjük az élőzenés táncházakat. Járjuk a csoporttal a Kárpát-medence magyarlakta településeit, táncoljuk táncaikat, ismerjük viseletüket. Hagyományőrzők tanítanak nyári táborainkban. A Kösöntyű néptánccsoport 2017-ben a Bács-Kiskun Megyei Értéktárba is bekerült. 2000 óta tagja vagyok a többszörösen kiválóra minősült Kecskeméti Kurázsi Táncműhelynek is, mellyel számos nemzetközi fesztiválon képviseltük Magyarország táncos kultúráját.

Lezsák Sándorné Sütő Gabriella, a Lakitelek Népfőiskola igazgatónője kapta a Bács-Kiskun Megyéért Díjat
Fotó: Tapodi Kálmán / Petőfi Népe

– Háromgyerekes édesanyaként, nagymamaként, igazgatóként milyen célok motiválják nap mint nap?

– Egyik irányítója vagyok a 2013-ban elkezdődött beruházásnak. Az elkezdett munkát be kell fejezni. A népfőiskolai programok szervezése, irányítása mellett ez a legfontosabb feladat. Dolgozunk a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat kiépítésén is. A népfőiskolán pedig ki kell nevelni azt a vezetői csapatot, akik felelősséggel és önzetlen hittel végzik a munkájukat, akiknek jó szívvel adom majd át az irányítást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában